Egy anya nem érezhet ilyet!

Vajon rossz anya vagyok attól, hogy szomorú vagyok az miatt, hogy a gyermekemnek nincsen már rám szüksége? Kérdezte tőlem egy kedves ismerősöm. Egy másik barátnőm sírva hívott telefonon, hogy utálja a gyerekét, és lehet, jobb lett volna, ha meg sem születik. Na, és utálja magát is, amiért anyaként ilyen érzései vannak.

Vajon tényleg nem érezhet ilyet egy anya?

 Egy gyermek érkezése minden édesanya életében egy csodás pillanat, egy szent állapot. A fellegekben lebegnek az anyukák ilyenkor. Ahogy megszületik a gyermek, vele együtt megszületik egy édesanya is.

Sokszor azonban édesanyának lenni, egy gyermeket felneveli egyáltalán nem olyan, amit a filmekben látott az ember, vagy a könyvekben olvasott, vagy amit a várandóság idején magában elképzelt.

Még a mai napig tartja magát az az elképzelés a társadalomban, így az anyákban is, hogy egy anyának csakis pozitív érzései lehetnek. Legfőképpen a gyermekük felé, a gyermekeikkel kapcsolatban. Mintha az anyák nem is emberek lennének, akiknek vannak ilyen-olyan (teljesen normális, emberi) érzéseik. Nem. Az anyákat sokan, (és sajnos maguk az anyák is saját magukat) sokszor egy külön kategóriának tekintik. Ők ANYÁK. Anyának lenni pedig azt jelenti számukra, hogy csakis szép, szeretetteljes érzéseik, gondolataik vannak minden egyes pillanatban a gyermekeikkel kapcsolatban.

Pedig az anyák olykor haragszanak a gyermekikre, megbánták, hogy gyermeket vállaltak, visszacsinálnák az egészet, stb. Sokan megijednek ezektől az érzésektől, és gyorsan el is nyomják őket, hiszen „Egy anya, hogy mondhat ilyet? Nem is anya vagyok, hanem egy szörnyeteg!”- gondolják magukról a nők ezekben a percekben.

Hogyan is tud egy anya ilyeneket gondolni? Igenis tud.

Amikor már több hónapja alig aludt; amikor küzdelem minden nap; amikor összefolynak a nappalok, és az éjszakák; amikor már mindent kipróbált, de semmi nem segített; amikor apa dolgozik, és ő kénytelen egyedül nevelni a két gyereket, helytállni minden szinten; amikor már több hónapja szinte egy perce sem volt önmagára; amikor nincsen segítsége; amikor a végkimerülés határán van; amikor tanácstalansága miatt legszívesebben sírna, ordítana, nos ilyenkor az anyákban bizony felbukkannak bizonyos érzések, gondolatok.

Üzenem minden nőnek, aki gondolt már hasonlót életében, hogy ezektől a gondolatoktól nem szörnyeteg, hanem valódi érző, hús-vér ember. Egy valódi ANYA.

Az Anya is egy Ember, tele érzésekkel. Mert bizony egy anyának is joga van az érzéseihez! Az anyaság nem valami rózsaszín köd, ahol az anya egy életen át úszik a felhőtlen boldogságban, ahol mindig minden teljes és tökéletes.

Tegye most a szívére minden anya a kezét, és legalább önmagunknak valljuk be, hogy olykor-olykor bizony nekünk is voltak olyan érzéseink, gondolataink, amiket nem szívesen osztanánk meg másokkal.

A fent említett érzéséket tapasztaló anyáknak nem szemrehányásokra, ítélkezésekre van szükségünk, hanem megértő, támogató, szerető környezetre! 

Általában az ilyen érzésekre gyógyító hatású, ha van, akivel meg tudjuk osztani, meg tudjuk beszélni. Jó, ha olyan a társunk, a barátnőnk, az édesanyánk, aki elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. Ezeket az érzéseket ki kell mondanunk, ki kell sírnunk önmagunkból.

Nem azzal van a gond, hogy ezek az érzések megjelennek az anyában. Nem.

A baj akkor kezdődik, ha a nő ezeket elnyomja, sőt bűntudata van ezek miatt. A baj akkor van, ha ezek az érzések, gondolatok nem csupán egy pillanatnyi kimerültség hatására, a nagy káosz közepette születtek meg, hanem időről időre visszatérnek, folyamatosak. Akkor valóban szakértőhöz kell fordulni.  

Nincs semmi baj azzal, amit érzünk anyaként!  Az anyának is, mint minden embernek vannak különböző érzései. Ezek az érzések valamit mutatnak, jeleznek nekünk. Ha letagadjuk az érzéseinket, azzal hosszútávon sok fájdalmat, sőt betegséget teremtünk magunknak. Így eltávolodunk önmagunktól.

Ne hibáztasd hát magad az érzéseid miatt! Inkább keresd meg az érzéseid okát, és azt hogyan tudsz javítani, változtatni az adott helyzeten! Ne szégyellj segítséget kérni, ha szükséges!

Szeretettel: Szilvi

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X