Egyik este néztem a kisfiam, és rácsodálkoztam, hogy nem sokára (pár hónapon belül) hat éves lesz.
Hirtelen rám tört valami fura érzés! Hova lett ez a hat év? Ki vitte el? Észrevétlenül, szép csendben elillant. Alig emlékszem belőle valamire. Hiszen tegnap még a gömbölyű pocakomat simogattam, most meg egy (majdnem) nagy fiú áll előttem.
Fura ez az élet. Olyan gyorsan elszaladt ez a hat év, hogy észre sem vettem. Magamon bizony szinte nem is érzem. Csak látom, ahogy változik a gyermekem, ahogy nő, formálódik. Őrajta, általa tapasztalom meg, hogy bizony elszállnak az évek.
Amióta megszületett a fiam, valahogy megváltozott az időérzékelésem. Ez gondolom, sok anyával megesett.
Az elején, amikor haza jöttünk a kórházból egy jó ideig azt sem tudtam, milyen nap van, kedd vagy csütörtök. Összefolytak a napok, és nem is volt fontos. Olykor összekeveredtek a nappalok és az éjszakák is kicsit. Sokszor voltunk fenn éjjelente, így néha, mint egy zombi közlekedtem a lakásban. Volt, hogy délelőtt 10 órakor köntösben, álmos fejjel nyitottam ajtót a postásnak, mert bizony nekünk (egy hosszú éjszaka után) még csak akkor kezdődött a nap. A hétköznap, hétvége fogalmak értelmüket vesztették.
Jöttek a napirendek, amiket mire megszoktam volna, már meg is változtak, egyik pillanatról a másikra. Amióta megszületett a fiam, a rugalmassági faktorom erősen megugrott. Ami tegnap működött, ma már nem ér semmit. Ami tegnap még tetszett, vagy finom volt, ma a „nem szeretem” kategóriában található. Ami tegnap még nem sikerült, amitől tegnap még tartott, mára „bébi könnyűnek” bizonyul.
Onnan kezdve, ahogy Ő „bejelentkezett” hozzánk, én csak a jelenben élek. Mintha nem lett volna, nem lenne múlt. A jövővel pedig nem foglalkozunk. Mindig az itt és most, az örök jelen számít (ott). Ezt élem vele együtt. Mint amikor két évesen annyira belefeledkezett a játékba a homokozóban, hogy hitetlenkedve néztem, jól jár-e az órám, ugyanis két órát töltött ott el nyugodtan, békében, boldogságban. A napjaink ehhez hasonlóak most is. Belemerünk a hétköznapokban is a pillanatokba, átadjuk magunkat teljesen neki.
Minden napnak megvannak ugyan a tennivalói, a kihívásai, adott esetben a problémái, de a szépségei is. Minden nap mindig valami új és új csodát hoz számunkra.
Az idő valahogy máshogyan halad, amióta Ő velünk van! 🙂
Szeretettel: Szilvi