Vírus idején…

Tóth Szilvia-covid idején-hol vagyunk egymásnak emberek

A covid vírus által egy év alatt sokat változott a világ, mi, emberek, és a kapcsolataink.

Azt látom, és érzékelem, hogy az embereket ez a vírus egyre jobban eltávolítja egymástól. Elkezdtünk félni a másiktól. Hiszen potenciális veszélyforrást jelenthet számunkra. Legalábbis ezt gondoljuk róla.

Eltakarjuk az arcunkat, alig látni a mimikát. Olykor nehéz felismerni ki is van a maszk mögött. Távolságot tartunk. Egyre nagyobb a szakadék ember és ember között.

A négy fal között vagyunk, bezárkózunk lelkileg is, nem megyünk emberek közé. Nem érintkezünk a másikkal. Nincsen kézfogás, és kihalófélben van az ölelés.

Hol vagytok emberek? Hol vagyunk egymásnak?

Én szeretném a másikat elérni. Szeretném a kezét megfogni, simogatni, átölelni. Nem félni és tartani akarok a másiktól, hanem barátként, testvérként tekinteni rá. Nem félni tőle, hanem számítani rá, támaszkodni rá.

Nem idegen akarok lenni a másiknak, hanem társ, testvér.

Nem potenciális veszélyforrás, hanem partner a jóban, az örömben, a mókában.

Vajon tényleg ez az út? Vajon tényleg azzal mentjük meg magunkat, ha minél távolabb kerülünk egymástól?

Az emberiség két táborra szakadt: oltani, nem oltani. Vajon miért félünk még mindig attól, ha a másik nem ért velünk egyet? Miért akarjuk erőszakkal ráerőltetni a másikra az akaratunkat? Miért nem tudjuk még mindig elfogadni, hogy mindenkinek megvan a saját véleménye, a saját gondolatai, a saját hitrendszere? Élni és élni hagyni…

Miért hisszük, hogy amit mi gondolunk, az a legjobb mindenkinek?

A (tudatos, tudat alatti ) félelmeink vezetnek bennünket. A félelem beszűkít. Soha nem mutatja a teljes képet, soha nem mutatja a valóságot, soha nem mutatja a lehetőségeket, soha nem mutatja a megoldásokat.

Azt érzem, kezdenek az emberek megtörni, elfáradni. Ki a bezártságban, ki az állandó félelemben, aggódásban, ki az anyagi gondokban, ki abban, hogy szinte éjjel-nappal dolgoznia kell. Egyik pillanatról a másikra változik az életünk. Kiszámíthatatlan minden. Átíródnak a hétköznapok, az ünnepek. Szülőként nem kis kihívás ebben a légkörben megteremteni a „boldog gyermekkor” állapotát.

Ez az egy év felszínre hozott sok belső, eddig eltemetett feszültséget, párkapcsolati konfliktust, megoldatlan, meggyógyítandó problémákat. Mi tud ilyenkor támogató módszer lenni? Eddig talán az segített, ha beültél egy kávéra a barátnőiddel és kibeszélted a problémáidat, ha sétáltál egy nagyot, kiszellőztetted a fejedet, miközben gyönyörködtél a napsütésben és mélyeket lélegeztél a friss levegőn, vagy elmentél egyet edzeni, kihajtottad magadból a feszültséget, netán jógáztál egyet egy támogató közegben, vagy egy masszázzsal pihentetted testedet, lelkedet. Mivel töltjük most fel magunkat?

Eltűntek a kapaszkodók, és sokaknak nehéz így élni. Valaki nem is tud. Bizonytalanság, félelem, bezártság, kiszámíthatatlanság, beszűkítés, elkülönülés, fájdalom, fáradtság, reménytelenség. Nagyon sok kering ezekből az energiákból most bennünk, körülöttünk.

Az embereknek hiányzik az Élet. A maga csodás kavalkádjával. Hiányzik, hogy a lelkünk itt a fizikai síkon is szárnyalhasson.

Szükségünk van egymásra! A nehéz, embert próbáló időkben még inkább! Hiszen együtt vagyunk Egyek. Együtt emelkedünk a Fény felé. Vajon most arra tartunk?

A szeretet, az összefogás, az együtt a pozitívra fókuszálás, a közös ima vagy meditáció, az egyirányú szándék, az elfogadás, a megértés, a segítség hatalmas energiákat képes megmozgatni. Ha együtt egymásért egy irányba tartanánk, hamar csodákat tudnánk teremteni mindannyiunk életében.

Hol vagytok egymásnak emberek?

Kapcsolódjunk újra a Szeretethez. Kapcsolódjunk újra a szeretetben egymáshoz. Nyissuk meg szívünket a Egymásnak, a Jónak, a Hitnek, a Reménynek, a Pozitív Változásnak, a Gyógyulásnak.

 

Szeretettel: Szilvia

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X