Ha egyszer már megfagyott a szíved, ha egyszer már ezer sebtől vérzett, akkor bizony nehéz lesz újra hinnie, remélnie. Nehéz lesz újra megnyitni, közel engedni, és szeretni.
A szívünk köré húzott védőbástyákat olykor nem is olyan könnyű lebontani.
Félünk, nincs hitünk. Nem akarjuk újra kitenni magunkat egy olyan csalódásnak, fájdalomnak, amit a múltban átéltünk, mert úgy érezzük, hogy még egyszer nem élnénk túl, nem tudnánk elviselni.
Semmi baj. Idő kell a szívnek, hogy újra felengedjen. Csak hagyd, engedd! Ne erőltess semmit.
Öleld át magadat, és adj meg magadnak minden támogatást. Biztosítsd szívedet arról, hogy mellette vagy, együtt érzel vele.
A fagyott szív lassan olvad.
Lehet, hogy nem napról napra, nem is hétről hétre, hanem csak hónapról hónapra enged egy picit. Vagy olykor csak évről évre. Ha azonban látja, hogy biztonságban van, akkor enged még egy kicsit.
Az eszünkkel tudjuk, hogy nem érdemes bezárni a szívünket, de a szívünket mindez nem érdekli. A szívünk olykor nehezen felejt, és nehezen bocsájt. Akár meg is makacsolhatja magát. Az élmények nagyon élénken élnek benne sok-sok év után is.
A fagyos szív lassan olvad. Nem érdeklik már a csalfa remények, a színes ígéretek, a csodás jövőképek.
Magányából lassan, a saját tempójában és csak is önként enged.
Szeretettel: Szilvi