A másokról való gondoskodás, a szó nemes értelmében vett szolgálat a nőkben mondhatni genetikailag kódolva van. Ezen belső ösztön által tudunk jól gondoskodni a csecsemőkről, a gyermekinkről, a társunkról, az elesettekről, a betegekről, az idősekről. Csakhogy mi, nők hajlamosak vagyunk túlzásba vinni ezt a szolgálatot. Előfordul, hogy másokat, a társunkat, a gyermekünket helyezzük mindig és minden körülmények között a saját magunk igényei elé. Úgy vélem sok nőnek olykor nagy gondot jelent az egyensúly megtalálása. Leginkább azon nőtársaim szenvednek emiatt, akiknek egy vagy több gyermeke is van. Az, hogy jusson elegendő és minőségi idő és energia a gyermekemre, a társamra, a háztatásra, és önmagamra is, néha megoldhatatlannak tűnik.
Még a gyermek megszületése előtt kapjuk a sok okos tanácsot, köztük azt is, hogy találd meg az egyensúlyt a férjed és a gyermeked között. Néha ez lehetetlen, mert a baba megszületése után egyszerűen mindent elsöpör az anyaság mély, ösztönös ereje. Nem így tervezeted, néha magad sem érted, de jól érzed magad benne. Kitölt, feltölt teljesen. Te Anya vagy! És ezt kéretik mindenkinek tudomásul venni. Persze, persze figyelsz te a párodra is, de ez a figyelem bizony töredéke annak, amit a gyermek megszületése előtt adtál Kedvesednek.
Az anyaságot minden nő máshogy, másként éli meg. Van olyan nő, akit hamar kimerít ez a 24 órás szolgálat, elfárad, elege lesz. Nem tud többet adni magából. Besokall. Vágyik egy saját, önálló életre is. Így előfordul, hogy már akár 1 vagy 1,5 éves korában beadja bölcsődébe csemetéjét. Van, akiben elemi erővel, mint egy vulkán feltör az anyaság ősi ereje, és ledönt, felülír mindent. Az első és legfontosabb számára csakis a gyermek lesz. Ő az, aki otthon marad a gyermekkel három évig, vagy talán tovább is. Egy neves pszichológustól olvastam, hogy a szülés után a hormonok helyreállása valakinél akár két évig is eltarthat. Nem tudom, hogy valóban így van-e, de az tény, hogy mindannyian ugyanúgy, és egy kicsit mégis másként éljük meg az anyaságot. Itt nincs olyan, hogy egyik jobb a másiknál; nincs követendő példa. Tedd azt, amit a szíved, az ösztöneid diktálnak. Tedd azt, amit a legjobbnak érzel a magad, és a babád számára.
Akár előbb, akár utóbb, de minden anyánál eljön az a pillanat, amikor már nem tud többet adni magából gyermekének. Amikor már nem esik olyan jól, hogy mindig „csak a gyerek csak a gyerek”. Amikor már vágyik a nő a társára, saját életre, egy kis pihenésre. Egy kis semmittevésre. Vagy egyszerűen arra, hogy egyedül lehessen magával. Ekkor már nem elégíti ki teljesen a gyermek közelsége, elkezd valami hiányozni a lelkében. Nehéz ezt megélni. Jó is, rossz is egyaránt. Egyik feled örül, hogy gyermeked már elvan mással is, nem hiányol téged annyira; másik feled pedig szomorú, amiért gyermekednek már nincs rád annyira szüksége, már nem csak Te létezel számára. 🙂
Ez a leválás egy természetes folyamat, mégis ki könnyebben, ki nehezebben éli meg. Sokan talán nem is tudják ezt természetesen megélni, és mindenáron csak anyák akarnak maradni. Olyan anyák, akik semmi mással nem foglalkoznak csak a gyermekükkel, nincs saját életük, párkapcsolatukat is alárendelik az anyaságnak. Azt hiszik, azzal teszik a legjobbat a gyermeküknek, ha saját vágyaikat háttérbe szorítják, és csak a gyermek a fontos. Valahogy benne ragadtak az anyaság kezdeti szakaszában, amikor a babának tényleg csak az édesanyjára van szüksége. Nem áldozhatjuk fel önmagunkat az anyaság oltárán. A gyerekeknek nem olyan anya kell, aki szolgaszerűen van velük, de lélekben valahol máshol jár, csak nem meri megtenni. A gyermek érzi, hogy valami nem oké. Kis szenzorjaival érzékeli, hogy anya nem boldog. A gyermekednek Rád van szüksége! Arra, aki Te vagy! Arra a kerek, teljes egész emberre, aki valójában vagy. Aki meri élni a maga életét, aki felvállalja, hogy a munkában is talál örömöt, akinek fontos a hobbija. Aki örül, aki boldog. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy add a gyerekedet a szomszédnak! 🙂 Nem! Csak arra biztatlak, hogy vállald fel önmagadat, merj a gyermeked mellett lassan, fokozatosan időt szakítani mindarra, amit szeretsz, ami érdekel, ami feltölt! Így a gyermekkel töltött idők boldogságban telnek, nem érzed majd tehernek gyermekedet. Ráadásul megtanítod azt is csemetédnek, hogyan legyen ő is önmaga. Ettől még gyermeked marad szívedben az első helyen-pároddal együtt! 🙂 És meglátod, boldog család lesztek!
Szeretettel: Szilvia
(kép:http://www.asteriabooks.com/retreat/womensrites/motherhood.html)