Gyermeknevelés

„Azt hittem nevelek
Pedig csak követelek!
Azt hittem szeretlek
De nem is ismerlek!
Azt hittem jót teszek
Mégis lassan elveszítelek!
Jó gyermeket akarok
Közben Rólad semmit sem tudok!
A szabályokat én hozom
Milyen légy? Majd én megszabom!
Ne csináld így! Ne tedd amazt!
Irányítanak a vezényszavak!
De nem vagyunk a seregben
Gyere, bújjunk össze, Gyermekem!
Mondd el, hogy mi bánt!
Hidd el, a Jót is látom, nem csak a Hibát!
Látlak Téged! Olyannak, amilyen vagy!
Szeretlek Téged! Pusztán csak azért, mert vagy!
Szeretnélek ismerni!
Mit miért teszel-érteni!
Szeretném, hogy önmagad légy!
Te csodás kis emberi lény!”

Nagyon sokszor tapasztalom, hogy a szülők minden áron jó gyermeket szeretnének nevelni csemetéjükből. Olyan embert, aki miatt nem kell szégyenkezni mások előtt, aki mindig illedelmes, és köszön, aki nem hisztizik, aki mindig szót fogad, és azt csinálja, amit én mondok, akivel nincs gond. És a lista még véget sem ért. Azt hiszem, oldalakon keresztül folytathatnám a sort, és sorolhatnám azokat a feltételeket, amiket a szülők támasztanak a gyermekükkel kapcsolatban. A szülőkben él egy kép arról, hogy milyen a „jó gyerek”. Ezt a képet egyrészt elraktározták a saját gyermekkorukból, az alapján, hogy mit követeltek tőlük a saját szüleik, milyen elvárásoknak kellett megfelelniük. Milyen tudást adtak át nekik arról, hogy hogyan kell nevelni. Másrészt nagyon erős a társadalom hatása is. Hiszen itt is vannak ki nem mondott, le nem írt feltételek arra vonatkozólag, hogy milyen egy jó gyerek. Mit szabad és mit nem szabad egy jó gyermeknek csinálni! Ezeket lehet, hogy senki nem mondja neked, de biztosan érzed, és tudod egy-egy szempillantásból, ahogy a boltban rád néznek, amikor gyermeked hisztizik, vagy, ahogy a szomszéd néni fejét csóválva néz rád, amikor kisfiad nem köszön.

Sokszor a szülők el sem gondolkodnak azon, vajon hogyan is szeretném nevelni én a saját gyermekemet. Milyen gyerekkort szeretnék neki én teremteni? Mi volt jó, és hasznos, amit a szüleimtől tanultam? És mi az amit, kicsit másként szeretnék csinálni? Milyen értékek fontosak nekem, amiket mindenképpen át szeretnék adni?

Sokan csak élik a hétköznapokat, mint egy taposómalom, és automatikusan teszik a dolgukat a gyermek körül, és nevelnek! Lehet, hogy nem ártana megállni egy pillanatra, és elmélkedni a fenti kérdéseken! Félreértés ne essen, nem kritizálok én senkit, inkább csak arra bíztatok mindenkit, hogy kicsit pihenjen, és figyeljen magára is, a benne, körülötte zajló dolgokra. Mert akkor esetleg szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy valójában teljesen másként szeretném csinálni a gyereknevelést, mint ahogy jelenleg csinálom. Sokszor észre sem vesszük, hogy milyen beidegződéseink, rögzült viselkedésmintáink vannak egy-egy helyzettel kapcsolatban.

Érdemes egy kicsit magunkba tekinteni. Felkeresni a bennünk élő Gyermeket. Megkérdezni tőle, hogy érzi magát. Elgondolkodni azon, vajon, ha én még gyermek lennék, mit szeretnék? Hogyan viselkedjen velem anya és apa? Vajon én miért tettem meg bizonyos dolgokat? Vajon mitől érezném jobban magam? Mi az, ami nekem nagyon rosszul esett? Nagyon sok felismerést kaphatunk önmagunkról, ha Belső Gyermekünkkel felvesszük a kapcsolatot. Sokat segíthet nekünk abban, hogy még jobban megértsük önmagunkat, és ezáltal gyermekünket is. Így még szeretetteljesebben tudunk felé fordulni. Még jobban megnyílik szívünk a szeretet, és az elfogadás előtt.

Visszakanyarodva kicsit írásom elejére, én úgy vélem, hogy nincs jó vagy rossz gyermek. Ezek csak címkék, amiket a kicsikre aggatunk. Mi alapján ítélem én őt rossznak? Pusztán csak azért, mert valamely viselkedése számomra nem tetszik, vagy nem elfogadható? Ettől még maga a gyerkőc nem rossz! Csak mögé kell látni, megérteni, hogy mit miért csinál. Mi okból viselkedik így? Saját tapasztalatom alapján mondom, sokszor sokkal célravezetőbb módszer a leszidás helyett, ha megkérdezem tőle, hogy miért tette, amit tett. Megbeszélem vele a dolgokat, higgadtan elmagyarázom, hogy mi helyes. Nagyon sokat jelent a kis lurkónak, ha érzi, hogy figyelünk rá. Ha érzi, és tudja, hogy mi valóban meg szeretnénk őt érteni, ismerni. Ne csak kiabáljuk a tiltószavakat, mint egy őrmester, hanem próbáljuk meg látni is a saját gyermekünket. Látni! Olyannak, amilyen! Ne akarjuk neki megszabni, hogy milyen legyen. Inkább biztosítsunk neki teret ahhoz, hogy olyan lehessen, amilyen. Egyedi! Önmaga!

Szeretettel: Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X