Legalábbis ez állítja Gary Chapman „Az 5 szeretetnyelv-Egymásra hangolva” című könyvében.
Házassági tanácsadóként, párkapcsolati szakértőként többek között azzal mentett meg sok házasságot a válástól, hogy megismertette a házasfeleket a saját, és a párjuk szeretetnyelvével.
A szeretetnek van nyelve? Nem csak úgy áramlik? Kérdezhetjük joggal. Bizony a mindannyiunk lelkében lévő szeretet egy és ugyanaz, azt nem kell tanulni, hisz az mindannyiunk lényege. Mégis mástól, más dolgoktól, más cselekedetektől érezzük azt, hogy szeret a párunk, törődik velük, fontosak vagyunk neki.
Sokszor a párok nem ugyanazt a szeretetnyelvet beszélik, így hiába mutatják ki a maguk módján, hogy szeretik a másikat, a társuk nem érzi ezt. Emiatt egyre távolabb kerülhetnek egymástól, és a válást látják megoldásnak.
Meg kell tanulnunk úgy kifejezni a szeretetünket, hogy azt társunk is megértse, egyértelmű legyen a számára. Gary Chapman szerint, ha ezt megtesszük, akkor feltöltjük egymás úgy nevezett szeretettankját. Ezáltal több problémát meg tudunk nyugodtan beszélni a párunkkal, és újraélednek a másik iránt érzett szeretet (szerelem) érzéseink.
Tekintsük most át a szeretet nyelvét!
Első szeretetnyelv: elismerő szavak
„A dicsérő szavak és elismerő kijelentések a szeretet hathatós közvetítői.” Mondjuk ki sokszor társunknak, hogy szeretjük. Dicsérjük meg a párunkat minél többször. Szemtől szembe, és mások előtt is. Fogalmazzunk minél konkrétabban.
Pl.:
-Szeretlek!
-Nagyon csinos vagy ebben a ruhában!
-Jólesett, hogy segítettél a házi munkában!
-Köszönöm, hogy ennyit dolgozol a családért!
A dicsérő szavak mellett a bátorító mondatok is ehhez a szeretetnyelvhez tartoznak.
Figyeljük meg, hogy társunk miben bizonytalan, hol szorul a mi támogatásunkra. Biztosítsuk őt arról, hogy hiszünk benne, nagyszerű értékei vannak.
A beszélgetéseink, de még a vitatkozásaink során is próbáljunk meg higgadtak maradni, és kedvesen, szelíden válaszolni. „A higgadt válasz elhárítja az indulatot.” bölcsességre hívja fel figyelmünket az író.
Második szeretetnyelv: minőségi idő
A minőségi idő azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek. Lényege az együttlét.
Ilyenkor csak a párunkkal vagyunk, csak vele foglalkozunk, rá figyelünk.
Ha úgy hallgatjuk a párunkat, hogy közben tv-t nézünk, vagy a számítógép előtt ülünk, és fél füllel figyelünk csak, az azt üzeni a kedvesünknek, hogy nem becsüljük őt eléggé. Nagyszerű alkalom lehet ilyenkor, ha elmegyünk vacsorázni, és kedvesen, figyelmesen meghallgatjuk partnerünket. Őszinte érdeklődéssel figyelünk szavaira.
Végezhetünk több olyan tevékenységet együtt, amiben a partnerünk az örömét leli. Sportolhatunk, kirándulhatunk, filmet nézhetünk együtt.
Harmadik szeretetnyelv: ajándékozás
Sokaknak a szeretet látható jelképei különösen fontosak. Akiknek ez a szeretetnyelve nagyon szeretnek ajándékot kapni. A kapott dolgot aztán nagy becsben tartják, féltve őrzik. Ilyenkor nem az ajándék értéke a mérvadó. Maga a gesztus, amely felértékelhetetlen. „Gondolt rám, fontos vagyok neki, ismer engem, szeret engem” gondolatokat közvetítik az ajándéktárgyak.
Ha párunk ezt a nyelvet beszéli, lepjük meg minél többször kisebb-nagyobb ajándékokkal. Nem muszáj vennünk, akár készíthetünk is egyet.
Negyedik szeretetnyelv: szívességek
Aki ezen a szeretetnyelven ért, akkor érzi, hogy társa szereti, ha kisebb-nagyobb szívességeket megtesz neki.
Pl.: elmosogat, lenyírja a füvet, segít valamit megcsinálni a párjának, elteszi a cipőjét a szekrénybe, porszívózik, bevásárol.
Kérdezzük meg társunkat, miben tudnánk neki segíteni, mi lenne az a tevékenység, amit, ha elvégeznénk helyette, nagyon örülne neki.
Nagyon vigyázzunk azonban, mert a szeretetet nem lehet kikövetelni! „A kérések kijelölik a szeretet útját, a követelések azonban gátat vetnek a szeretet szabad áramlásának.”
Ötödik szeretetnyelv: testi érintés
Akinek ez a szeretetnyelve a fizikai érintéstől, a csóktól, a kézfogástól, az öleléstől, a szexuális érintkezéstől érzi azt, hogy a társa szereti.
Lehet, hogy párunknak jól esne egy hát, vagy talpmasszázs.
A legtöbb ember az 5 szeretetnyelv közül az egyiken ért a legjobban. Kevesen, de léteznek olyanok is, akik „kétnyelvű”ek, azok számukra két szeretetnyelv egyaránt fontos. Nekik mindkét szeretetnyelv alkalmazása ugyanolyan jelentőséggel bír.
Sokszor az úgy nevezett elsődleges szeretetnyelvünk mellett van egy másodlagos szeretetnyelvünk is.
Ha bizonytalanok vagyunk még a magunk és/vagy a párunk szeretetnyelvében, az író két segítséget is ad nekünk ennek megtalálásához.
Elsőként válaszoljunk őszintén az alábbi kérdésekre párunkra, illetve magunkra vonatkoztatva:
-Hogyan szokta párunk a szeretetét kifejezni mások iránt?
-Mire panaszkodik a legtöbbet?
-Mit szokott kérni tőlünk a legtöbbször?
Aztán töltsük ki a könyv végén lévő tesztet, és a megadott válaszok alapján kiderül, melyik nyelvet beszéljük leginkább.
Bizony előfordul az, hogy mi nehezen értünk a társunk szeretetnyelvén. Nem arra tanítottak bennünket, számunkra az a szeretetnyelv nem sokat jelent. Meg kell azt tanulnunk, és ehhez néha erőfeszítésekre van szükségünk.
Egy házasságban (sem) mennek maguktól a dolgok. A kapcsolat ápolást, gondozást kíván, akár csak egy kert. Oda kell figyelnünk önmagunkra, társunkra, a kapcsolatunkra, és tenni érte, változni, változtatni a szeretet nevében!
Megéri az erőfeszítéseket, hiszen a jutalmunk maga a szeretet, a boldog párkapcsolat.
Szeretettel: Szilvi