Néha jó lenne egy kicsit tudatosabban is megfigyelnünk, hogy milyen szavakat használunk a hétköznapjainkban a beszédünk során.
Ha már vizsgálódunk, fókuszáljunk arra, hogy melyek azok a szavak, amiket előszeretettel alkalmazunk. Akár megkérdezhetjük erről a családtagjainkat, vagy a barátainkat, biztos, hogy tudnak mondani egy-két olyan szót, szófordulatot, amit gyakran hallanak tőlünk.
Azok a szavak, amiket sokszor használunk kommunikációnk során, sok mindent elárulnak rólunk, az életünkről.
Minden szónak sajátos rezgése van, így minden szónak ereje van. Teremtő ereje. Egyáltalán nem mindegy, hogy a beszédünk által milyen életet teremtünk önmagunknak.
A szavak mágikus erejéről már nagyon régóta tudnak az emberek.
Ezért is használnak megerősítéseket, mantrákat.
Nem véletlen az sem, hogy az egyes imádságok hogyan épülnek fel grammatikailag, mely szavak szerepelnek bennük.
Vagy gondoljunk csak az „AUM” (OM) mantrára, amit minden jógaórán befejezésképpen zengetünk. A Wikipédia szerint: az „Om” ismételgetése lenyugtatja az elmét, a testet energiával tölti fel, segít kiszakadni az érzékek világából, és erősíti az elmélyülést.
Az a két szó, amiről én írni szeretnék most, az a „holnap” és a „majd” szavak.
Sokan nem is veszik észre, hogy milyen gyakran ejtik ki ezeket a szavakat. Megfigyeltem, hogy azok az emberek, akiknek szótárából gyakran előkerülnek ezek a szavak, nem élik az életüket.
Ha kihívás elé kerülnek, megfutamodnak. „Most nem állok neki (nem kezdek bele a fogyókúrába, nem adom be az önéletrajzom másik munkahelyre, nem lépek ki abból a bizonyos kapcsolatból, nem valósítom meg az ötletemet, nem veszem meg magamnak azt a bizonyos dolgot…), majd holnap.” – mondják. És ez így megy, mehet egy életen át.
A lehetőségek jönnek sorban, hiszen az Élet folyton adja nekünk azokat, de ők nem élnek vele. Benne ragadnak a nem túl jó, de már megszokott, biztonságot adó állapotba. Valami miatt nem mernek lépni, kilépni, változtatni.
Lehet, hogy abban a pillanatban, amikor kimondják, hogy „holnap megcsinálom”, tényleg úgy is gondolják. De aztán eljön a holnap, és megint nem történik semmi.
Várnak a nagy lehetőségre, a nagy inspirációra, arra, hogy „minden összeálljon”, és akkor majd lépnek. Számukra minden majd, minden holnap történik. Folyton csak halogatnak mindent. Görgetik maguk előtt a dolgokat.
De így sajnos elmegy mellettük az élet…
Aztán egyszer csak rádöbbennek, hogy nincs már több „holnap”, nincs már több „majd”. Ennyi volt. Az élet véget ért, nincs több lehetőség.
És bizony végtelenül szomorúak, és csalódottak lesznek akkor, hiszen rájönnek, hogy mennyivel gazdagabb és boldogabb életet élhettek volna. Mennyi minden másképp alakulhatott volna…
Te milyen gyakran használod a „majd”, „holnap” szavakat?
Szeretettel: Szilvi