A gyermek az anyja aurájában él

Ma már sokan tudják azt a tényt, miszerint egy gyermek nagyjából 7 éves koráig az édesanyja aurájában él, és létezik. Hallottam már olyan nézeteket is, amik azt valljak, hogy ez kitolódhat egészen a gyermek tíz éves koráig.

De mit is jelent pontosan, hogy a gyerkőc az anya aurájában él?

Az aura az emberi testet körülvevő energiamező, egyedi és egységes elektromagnetikus mező. Mint egy burok, körbeöleli a testet. Ez a mező több rétegből (fizikai réteg, érzelmi réteg, mentális réteg, spirituális réteg) tevődik össze. Az aurában a gondolataink, az érzéseink, a másokkal való interakcióink, a betegségeink mind-mind elraktározódnak. Előző életbeli tapasztalatok is itt vannak tárolva.

Tehát anya és gyermeke azonos energia mezőben létezik jó néhány évet. Ezért ami az anyával történik, ami az anyában belül zajlik, az mind hatással van a gyermekre is, hiszen ő is érzi, rajta is átmennek ezek az energiák. A gyermek pontosan érzi, és tudja, hogy az édesanyját mi bántja, milyen érzések, gondolatok kavarognak benne. Persze ezeket nem biztos, hogy tudatosan, szavakkal meg tudja a kisgyermek fogalmazni, de lélek szinten mindent ért.

Ezért, amikor kisgyermekünknek valami baja van, érdemes először magunkat megvizsgálni.

Ha gyermekünk egy ideje már nagyon feszült, nem fogad szót, hisztizik, nem lehet vele együtt működni, folyamatosan fél valamitől, akkor először nézzünk magunkba. Sokszor előfordul, hogy a gyermeknek valójában semmi baja, pusztán tükrözi az édesanyja energiáit a maga módján. Milyen érzések, gondolatok, gondok merültek fel bennünk, az életünkben mostanában? Van-e valamilyen elfojtott, meg nem oldott problémánk? Ha sikerül őszintének lenni önmagunkkal, és meggyógyítani magunkat, akkor gyermekünk is „rendbe jön” 1-2 nap múlva minden különösebb segítség nélkül. A saját tapasztalatom az, ha már bennem béke és szeretet honol, a fiamnak a bennem volt energiák intenzitásától függően kell 1 vagy 2 nap, amíg teljesen kitisztul belőle az én érzelmi viharom.

Az anya érzelmi, gondolati élete akár fizikai betegségként is megnyilvánulhat a gyermekben. Egy nagyon egyszerű példa, ha gyermekünknek begyulladt a füle, akkor lehet, hogy mi nem akarunk valamit meghallani a környezetünkben.

Mindezek miatt azonban nem kell, hogy egy anyának bűntudata legyen. Egyszerűen az anya-gyerek kapcsolat energetikailag így működik. Ezt el kell fogadni. Egyik kedves kollégám mondta nekem, hogy addig örüljek, amíg a gyermekem gondja ilyen könnyen, azaz általam, azzal, hogy én meggyógyítom magam, megoldódik. Mert bizony, lesz majd idő, amikor kamaszodnak a gyerekek, és nem tudjuk majd ilyen egyszerű és közvetlen módon orvosolni a problémájukat! 🙂

Sokszor elegendő nekünk, anyáknak, ha egyszerűen csak kibeszélhetjük magunkból a gondokat, a feszültséget. Ha nagyobb, mélyebb problémáról van szó, akkor persze érdemes egy szakembert felkeresni.

Írásom végén fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy gyermekünk önálló személyiség. Tehát, lehetnek, és vannak is, az anyától független reakció az őt ért ingerekre, a külvilágra.

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: www.unicafe.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X