A maximalizmus csapdájában

A maximalista ember soha semmivel nem elégedett. Mindig tele van a feje célokkal, tervekkel, elérendő vágyképekkel. Nem tud örülni a dolgoknak, hiszen soha semmi nem olyan, amilyennek szerinte lennie kellene. Ha el is éri a célját, egy pillanatra sem boldog, mert már a másik elérendő cél, vagy a másik kijavítandó állapot lebeg a szemei előtt.

A maximalista nem a jelenben él, mindig csak rohan a jövő felé. Számára nincs megállás, nincs pihenés. Mint az agarak a versenyen csak fut előre anélkül, hogy észrevenne, értékelne bármit is a jelen pillanatból, az életéből, a körülötte zajló eseményekből, a mellette élő emberekből.

Egész életében egy „készen van, így tökéletes” állapotra vágyik, ami mint tudjuk soha nem fog bekövetkezni. Titokban talán szeretné megállítani az Életet, belesűríteni mindent, ami számára tökéletes egy pillanatba, és ezt a képet lefotózni, kiakasztani a falra. Akkor végre talán meg tudna pihenni, és elégedetten hátra dőlni.

Ám az Élet nem ilyen. Az Élet nem áll meg, folyamatosan halad előre. Mindig változik. Egyik feladat után jön a másik. Nincs tökéletes állapot! Legalábbis nem olyan értelemben, amilyenre egy maximalista vágyik. Hiszen valójában az életünk maga úgy tökéletes, ahogy van. A maga bájos tökéletlenségével. Valójában ezek az apró tökéletlen (vagyis annak tűnő) pillanatok sora az életünk.

A maximalista ember soha nem fogja tudni sem önmagát, sem senkit igazán szeretni, hiszen az a téves hit él a fejében, hogy a szeretetet ki kell érdemelni. Akkor jár, ha valamilyenekké (tökéletesekké) vállunk. Így aztán örök elégedetlenségben, boldogtalanságban él.

A maximalista embernek el kell engednie a fejében lévő „ilyennek kellene lennie” gondolatokat, és rá kéne pillantania az életére. Milyen is az!? A Szeretet szemével szemlélni az eseményeket, az embereket, és meglátni valóban az Életet!

Hagyni, hadd legyen minden olyan, amilyen éppen a jelen pillanatban! A tökéletlen (ember, állapot, helyzet, tárgy, stb.) nem hibás, ahogy a maximalista gondolja, hanem elfogadható, és szerethető.

Nem nekünk kell megmondanunk, hogy a dolgok milyenek legyenek, az Élet maga alakítja önmagát.

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: ww.pixabay.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X