Már jó néhányszor megfigyeltem magamon, ha sokáig nem írom ki magamból azt, ami bennem van, akkor egyre feszültebb, türelmetlenebb, lehangoltabb leszek.
Az írás tényleg egy feszültség levezető módszer (is) számomra.
Ha sikerül kiadnom a bennem kavargó gondolataimat, olyan mintha lelkem venne egy fürdőt, és megtisztulna minden szennytől. Legalábbis egy jó nagy adagtól biztosan! Lenyugszom, megpihenek, békére lelek. Ráadásul írás közben és persze utána is örömet érzek. Nagy, felszabaduló örömet. Még akkor is, ha esetleg fájdalmas témáról írok éppen. Egyszerűen szeretek írni.
Az angyalok sokszor mondják, hogy az alkotás nagyon jót tesz a léleknek. Minden alkotó tevékenység, ami közben kikapcsolod elméd folyton problémákat gyártó, és azon agyaló részét, segít Neked egy kicsit megpihenni. Ilyenkor nem az egónk, hanem igazi önvalónk „dolgozik”. Az alkotói folyamat közben kinyílik szívünk, ezáltal könnyebben kapcsolatba léphetünk Istennel, és az angyalokkal is.
Ilyenkor elménk az Isteni Kreativitáshoz csatlakozik, és azon keresztül töltekezik fel békével, jó kedvvel, szeretettel.
Ezekben az órákban nem a végeredmény számít. Tehát nem az a fontos, hogy egy csodálatos műalkotás szülessen. Az igazi, alkotó, kreatív tevékenység az olyan, mint amikor a gyerekek alkotnak. Ha megfigyelted már a gyerekeket alkotás, vagy valamilyen nagy játék közben; akkor tudod, hogy miről beszélek. Teljesen belemerülnek, szó szerint belefeledkeznek az adott tevékenységbe. Sokszor még azt sem hallják, ha valaki szól nekik éppen. Teljesen átadják magukat a játéknak, vagy az alkotásnak. Nem gondolkoznak közben semmin, nem méricskélik a művüket, hogy vagyon jó lesz-e így, csak alkotnak. Alkotnak nagy örömmel, és vehemenciával. Közben pedig nagyon jól érzik magukat. Kívülről is látszik, hogy mennyire felszabadultak, és mennyire élvezik azt, amit csinálnak. Na és a végén! Ragyogó arccal, csillogó szemekkel szaladnak oda az apjukhoz, anyjukhoz megmutatni, hogy ők milyen csodálatosat alkottak. Mert a saját művük mindig nagyon tetszik nekik. Még soha nem találkoztam olyan kisgyerekkel, aki miután elkészült a kis műremeke, elkezdte volna bírálni, és keresni rajta a hibákat!
Nos, nekünk, felnőtteknek valahogy újra rá kellene találnunk az alkotás, a kreatívkodás ízére.
Amikor csak önnön szórakoztatásod kedvéért csinálsz, készítesz valamit, és nem foglalkozol azzal, hogy milyen lett a végére. Nem nagy dolgokra kell gondolni. A lehetőségek tárháza pedig nagyon széles. Lehet festeni, rajzolni, üvegfestékezni, varrni, kötni, írni, főzni, barkácsolni, gyöngyöt fűzni, koszorút kötni, ikebanát készíteni, fényképezni, stb.
Az számít, hogy kifejezd magad. Rajtad, az alkotásodon keresztül megmutatkozik Isten, a benned élő Isten.
Miközben alkotsz, gyógyítod is magad. Engeded az angyaloknak, Istennek hogy közelebb jöjjenek Hozzád; engeded, és elfogadod a segítségüket, gyógyításukat. Amíg alkotsz a sok negatív gondolat, érzés eltávozik belőled. Észrevétlen megtörténik egy alapos lelki nagytakarítás. Te magad is megfigyelheted, hogy a „mű” elkészülése után, mennyivel kisimultabb, jobb kedvűbb vagy. Mennyivel derűsebben, optimistábban látod a világot.
Aki azzal mentegetőzik most, hogy belé aztán semmi kreativitás nem szorult, annak üzenem, hogy a kreativitás mindannyiunkban ott szunnyad. Ezt a képességünket Istentől kaptunk. Ahogy egy kedvenc könyvem írja, mi magunk is alkotásunk vagyunk. Teremtőnk a saját képmására formált bennünket, és így megadta a jogot, a lehetőséget, és a képességet mindenkinek, hogy alkosson!
Szóval, csak semmi kifogás! Gyerünk valamit alkotni! 🙂
Szeretettel: Szilvia
(Illusztráció: www.facebook.com/tothmonaarte)