Az ego és én

Nagyon régen, amikor legelőször találkoztam az egóval, mint kifejezéssel nem értettem. Sőt egyenesen hülyeségnek tartottam. Nem értettem azokat az embereket akik, az egóról írtak, vagy beszéltek. Nem jutott el az elmémbe a tartalom, mintha egy számomra teljesen idegen nyelven szóltak volna hozzám.

Aztán sok mindenen átmentem, sok mindent megéltem, megtapasztaltam, és bizony a saját bőrömön éreztem, milyen az ego működése, mi mindent tud produkálni. Bár akkor még nem is tudtam pontosan, hogy amit átélek, azt az egóm teremti. Csak úgy megtörténtek az események velem. Legalábbis én azt hittem…

Hogy mi is az ego?

Nos, erre már sokan sokféleképpen válaszoltak. Én azt vallom, hogy az ego az úgy nevezett negatív gondolataink összessége. Egy hitrendszer. Egy mechanizmus, ami a múlt eseményei alapján automatikusan működik. Az ego a sérült, félelmekkel teli, megsebzett részünk, amely elkülönült Istentől. Vagyis azt hiszi, hogy el tud különülni Istentől. 🙂

Aztán elkezdtem A csodák tanítása című könyvet olvasni, és úgy éreztem, végre valaki ugyanarról ír, amit én átéltem, megtapasztaltam. A könyv kapcsán, mintha a saját múltam visszaigazolását olvastam volna. El kezdett érdekelni az ego, több ’szakirodalmat’ átnéztem a témával kapcsolatban.
Egy idő után azonban azt vettem észre magamon, hogy félek az egótól, félek saját magamtól. Mintha az ego egy Én-részem lenne, akire nincs ráhatásom, aki önálló életet él, és mindig azon töri a fejét, hogyan tegyen nekem keresztbe. Harcban voltam az egómmal, és így harcban álltam magammal is.

Tudtam, hogy bizonyos gondolatok, érzések az egómtól származnak, de egyszerűen nem tudtam „megszabadulni” tőlük. Időről időre visszatértek, és olykor rendesen leterítettek. Aztán az ölembe pottyant két csodálatos segítség: Byron Katie Munka és Scott Kiloby Élő Önvizsgálata nevű módszerek. E két technika együttes alkalmazásával gyógyítottam tovább magam. Természetesen ebben segítségemre volt egy szakértő vezető. Megvizsgáltam a gondolataimat, az érzéseimet, rájuk néztem, beléjük bújtam. Felfedeztem, hol rejtőznek ezek a testemben. Megengedtem, hogy létezzenek, jelen legyenek. És ebben a szeretetteljes, megengedő, elfogadó közegben szinte maguktól feloldódtak.

Mire 4 konzultáción túl voltam azt éreztem, hogy valami megváltozott bennem, megnyugodtam. Már nem egy hatalmas gonosz valakinek gondolom az egómat, akit le kéne győzni. Nem. Most értettem meg igazán, hogy az ego tényleg csak gondolatok, érzések összessége. Ezektől nem kell félni, ezeket nem kell legyőzni. Sőt! Minél inkább szabadulni akarsz tőlük, minél inkább harcolsz ellenük, annál erősebbek lesznek, és még inkább magadnál tartod őket!

Az ego teremtette gondolatokat egyszerűen csak meg kell vizsgálni, és utána mintegy szelíden, halkan eltávoznak az elméből. Olyanok, mint az égen vonuló felhők, jönnek és mennek. Persze, csak ha hagyod! 🙂

Azt is most értettem meg igazán, hogy ezek a gondolatok, érzések valamilyen szinten engem szolgáltak, még ha tévesen, fájdalmasan is. Rádöbbentem, hogy nem vagyok azonos a gondolataimmal! Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem kell harcolni, nem kell legyőzni senkit, semmit. Úgy vélem sok spirituális tanítás itt megy félre. Azt hirdetik, hogy az ego rossz, harcolni kell ellene, meg kell tőle minél előbb szabadulni, hisz csak akkor leszel egyre inkább spirituális.

Nem. Amíg itt e földi síkon élünk mindig is lesz egónk. Igaz, hogy Valódi Önmagunk, ahogy Isten teremtett bennünket az csak a Szeretet. Az ego és gondolatai akkor fognak ’eltűnni’, ha megengedjük, hogy jelen legyenek. Fura, igaz!? 🙂 Szeretettel öleld őket magadhoz, és a megfelelő pillanatban feloldódnak ebben a szeretetben…

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: http://my-library2005.livejournal.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X