Az Út Önmagadhoz Raziel Arkangyallal-7.lecke

21/7. lecke: A test és a lélek

„Szeretettel köszöntelek benneteket! Az emberi testről nagyon sokan sokféleképpen vélekedtek, gondolkoztok ti, emberek. Szeretném most elmondani nektek, hogy mi az igazság a testről. A testeteket valójában nem Isten teremtette. A testeteket ti teremtitek, ti választjátok ki minden inkarnáció előtt, minden Földre születésetek előtt. A test csak egy forma, egy múló anyag, de itt a Földön, ebben a létben egy ideig még szükségetek van rá. A testetek minden egyes gondolatotokra, érzésetekre érzékenyen reagál. Mondhatni együtt rezeg veletek. A test a lélek temploma, a lélek ruhája itt a Földön. Ugyan eddig az elkülönülést szolgálta, de a szeretet is lehet a célja, ha úgy döntetek. A test megmutatja érzéseiteket, gondolataitokat. A betegségeket nem csak úgy elkapjátok. Az egészség és a betegség a ti kezetekben van. Pontosabban az érzéseiteken, a gondolataitokon múlik. Valójában az úgy nevezett negatív érzések, gondolatok betegítik meg a testet. Tulajdonképpen minden, ami nem szeretet, beteggé teszi a testet. A félelem, a harag, a szorongás, az önvád, a kishitűség, annak a tudata, hogy nincs elég időtök, hogy nincs elég pénzetek, mind-mind beteg sejteket generálnak a testben. Tulajdonképpen nem a test beteg, hanem az elme. Az az elme, amelyik elszakadt Istentől, a szeretettől. A test magától nem képes megbetegedni. A test Tőletek, a gondolataitoktól, érzéseitektől betegszik meg. De ahogy megbetegítitek, úgy meg is tudjátok gyógyítani, csupán másra kell fókuszálnotok. Önmagatok gyógyítására, a testetek gyógyítására ti magatok is képesek vagytok. Isten gyógyító ereje ott rejlik mindannyiotokban. Ha úgy érzitek, hogy még nem elég erős a hitetek önmagatokban, nyugodtan hívjatok bennünket, angyalokat, vagy jézust és Máriát.
A mai meditációban a testeteket szeretnénk gyógyítani.

Miután kényelmesen elhelyezkedtél, gondold azt, hogy egy zöld, buja réten ülsz. Amerre a szem ellát, selymes, élénkzöld fűszálak és csodálatos tarka virágok. Teríts ki egy puha zöld plédet, és ülj rá. Ha úgy jobban érzed magad, el is feküdhetsz rajta. Gyönyörködj a tájban. Ha szeretnéd, érintsd meg a zöld fűszálakat, a virágokat, nézegesd a szép fehér felhőket. Nyugalom és béke érzete jár át. Mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Élvezd, ahogy a Természet befogad magába, és feltölt szeretettel. Egyszer csak lásd, ahogy egy angyal közeledik feléd egy nagy csokor virággal. Fogadd el a csokrot, és szagold meg a virágokat. Szívd be mélyen a finom virágillatokat. Hagyd, hogy teljesen eltelj a virágok illatával. Szinte elbódítanak az illatok. Kellemes, lágy érzések ezek. Csak add át magad, és hagyd, h beborítson az illatfelhő. Ezután hívd magadhoz Mihály, és Rafael Arkangyalokat, és kérd meg őket, hogy gyógyítsák meg a testedet. Kellemes bizsergést fogsz érezni. Aztán a gondolataidat irányítsd vissza a virágcsokorra, amit (őr) angyalodtól kaptál. Hagyd, hogy az Arkangyalok észrevétlenül elvégezhessék, amire kérted őket. Lehet, hogy valamelyik virágon megakad a szemed a csokorban. Azt emeld ki, nézd meg jól, szagold meg. Ez lesz a te virágod ezen a héten. Ha szomorúnak, levertnek, betegnek érzed magad az elkövetkező napokban, hetekben, csak gondolj erre a virágra és a rétre, ahol angyalod neked szedte. A kép majd feltölt téged gyógyító, pozitív energiákkal, lelked kisimul, tested pedig gyógyul. Előfordulhat, hogy az angyalok ajándékot adnak neked. Lehet egy virágkoszorú a fejedre, egy nyaklánc vagy egy különösen szép virág. Köszönd meg, és fogadd el ezeket. Azután lásd, ahogy az angyalok búcsút intenek, és eltűnnek szemeid elől. Ha úgy érzed, még jól esne heverészni egyet a mezőn, nyugodtan tedd meg. Amikor készen állsz, vess egy utolsó pillantást a rétre, virágjaidra, és mélyeket lélegezve lassan nyisd ki a szemeidet.
Köszönjük, hogy velünk tartottál!”

Hozzáfűzéseim:

-Ha nem érzed a bizsergést, amikor az Arkangyalok gyógyítanak, semmi baj! Ne keseredj el! Ha megkéred az angyalokat, ők biztosan segíteni fognak, még akkor is, ha te ezt nem érzékeled.
-Lehet, hogy nem egy, hanem kettő vagy több virág fog neked tetszeni a csokorból. Minden virágnak szimbolikus jelentése van. Ha érdekel, nézz utána, hátha valami fontosan tudsz meg általa önmagadról.
-Ha a meditáció végén esetleg mégsem kapsz ajándékot, vagy nem olyat, ami fent szerepel, hidd el, akkor is minden rendben van! Az angyalok téged is ugyanúgy szeretnek és gyógyítanak. Lehet, hogy most nem volt szükséged ajándékra, vagy nem arra, ami a meditációban szerepel.
-Nekem az őrangyalom hozta a virágcsokrot, és elárulta a nevét. Lehet, hogy veled is ez történik, csak figyelj.

 

Szeretettel: Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X