Beszokunk az óvodába

Kisfiam idén szeptemberben kezdte az óvodát. Az első hetek az egész család számára furcsák, szokatlanok, néha ijesztőek voltak. Minden felfordult körülöttünk. Át kellett szervezni a napi rutint, a reggeli, esti készülődéseket. Senki nem találta a helyét. Lezárult egy nagyon-nagyon boldog időszak az életünkben. Visszavonhatatlanul megváltozott minden, és valami új kezdődött el.

Kisfiam nagyon ügyesen vette az akadályokat. Férjem szerint jobban, mint én. 🙂 Bizony, bevallom az első két nap miután elváltam kisfiamtól az oviban, és hazaértem, jól kisírtam magam. Sirattam a közösen töltött csodaszép időket, sirattam a fiamat, sirattam magamat, sirattam az idő múlását.

Fura módon vagyunk mi, anyák összerakva. Ha sír kisfiam az oviban elváláskor, akkor én is sírok, hiszen majd megszakad a szívem, hogy neki bánata van. Ha nem sír, akkor meg azon aggódom, hogy „Hát, nem is hiányzom neki?” 🙂 E kezdeti ’idegbajos’ állapoton azonban szerencsére hamar túljutottam. Hiszen azt szeretném, hogy a fiam boldog legyen, hogy megtalálja a helyét a világban, hogy legyenek barátai. El kell Őt engednem. Legalábbis most egy kicsit, egy kis időre. Aztán majd jobban, hosszabb időre… Az igazi szeretet engedi, hogy a másik menjen, amikor eljött az ideje…

Nos, nem csak a fiamnak kellett beszoknia, hanem nekem is! 🙂 Nekem is fel kellett dolgoznom, el kellett fogadnom az új helyzetet. Nekem is bele kellett szoknom egy új életbe. Nem csak a fiamnak kellett leválnia rólam, hanem nekem is le kellett válnom őróla! Legalábbis valamelyest! 🙂 Nem csak a lakás volt üres nélküle, hanem a lelkem is itt, mélyen belül. Valami nagyon hiányzott. Ő. Fura módon meg kellett találnom újra önmagamat, és fel kellett építenem. Újra kellett értelmeznem az életemet. Eddig életem nagy része körülötte forgott, hiszen eddig a fiam gondozása, nevelése volt a fő feladatom, a munkám, ami leginkább kitöltötte és lekötötte az időmet, és energiáimat. Felmerültek bennem a kérdések: Hogyan tovább? Ki vagyok én? Merre tartok? Hogyan szeretnék ezentúl élni? Ezekre keresem a válaszokat.

Egy új Én, egy új Szilvi, egy új Anya, egy új Feleség, egy új Nő van most születőben bennem. Ezek a minőségek egyszerre egymást erősítve, kiegészítve alakulnak, fejlődnek. Velem együtt természetesen változik a gyermekemmel, a férjemmel való kapcsolatom is. Sőt! Természetesen változik maga a kisfiam, és a férjem is. Hogy mi lesz ebből!? 🙂

Már megtapasztaltam, hogy életem nagyobb változásai valahogy magával hozzák önmagam változását is. Én is csiszolódom, alakulok, egyre inkább haladok önmagam felé. A változások által mindig többet és többet tudok meg magamról. Egyre inkább megengedem önmagamnak, hogy az legyek, aki. És egyre inkább megengedem az Életnek is, hogy olyan legyen, amilyen! 🙂 Szeretlek Élet!

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: www.gyerek-portal.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X