Van úgy, hogy nagyon-nagyon vársz valamit, egy napot, egy jeles eseményt, egy találkozást, egy randit. Szinte már azt számolod, hogy mennyit kell még aludnod addig, ahogy gyerekkorodban is tetted. Magadban eltervezed, gondosan előkészíted. Mindent elrendezel, hogy tökéletesen sikerüljön, a lehető leges legjobban. Már előre repes a szíved, hogy milyen jól fogod magadat érezni azon a bizonyos napon, azokban a bizonyos órákban.
Aztán minden másképp alakul… Valami közbejön. Nem direkt módon, de egyszerűen áthúzza a számításaidat, átírja a napodat. Kicsit csökkent annak a napnak a ragyogásából, fényéből. Nem úgy alakult az a nap, ahogy te tervezted, és nem rajtad múlott, hiszen te mindent megtettél. Mégis egy űr maradt benned. Egy pici fájdalompont…
Elkezdődik a nagy esemény, és aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy az adott nap, nem arról szól, amiről, akiről szólnia kéne. Hanem valami, valaki másról, amit te nem terveztél. És jelen pillanatban egyáltalán nem is akarsz. Eltolódtak az irányok. Te örömre, boldogságra, felszabadultságra vágysz, hisz erre lett kijelölve e nap, ezek az órák, ám eközben a kesergés veszi át a nap irányítását. Legbelül felordítasz, hogy ÁÁÁ, de nem akarsz senkit megbántani, mert szereted őket. Így megpróbálsz lavírozni, elfogadni, túlélni.
Van egy olyan mondás, amely arról szól, hogy ha az élettől citromot kapunk, meg kell tanulnunk limonádét csinálni belőle. Nos, ezt az elvet követve, megpróbálod kihozni az adott helyzetből a lehető legjobbat, a legtöbbet. Nem azt, amit te szerettél volna, nem azt, amit te elképzeltél. Azt már rég elfelejtheted, elengedheted. Abból kell kihozni a legjobbat, ami itt is most van, a jelen pillanatból. Meg kell tanulnod elfogadni a dogokat, az életet olyannak, amilyen. Mert különben, ha folyton a tökéleteset keresed, nem lesz életed. Mindig az adott pillanat a tökéletes.
És te citromból limonádét készítesz. Ami egy forró nyári napon, nem is olyan rossz… 🙂
Szeretettel: Szilvia