Csak úgy ne, ahogy anyám, apám csinálta!

Amikor eljön egy nő életében az a pillanat, hogy megtudja gyermeket hord a szíve alatt, nagyon sok minden megváltozik benne. Testileg, lelkileg egyaránt. Ilyenkor akarva-akaratlanul előkerülnek a gyermekkori emlékek, a szépek, és rosszak egyaránt. A nőben felidéződik a saját gyermekkora, és elgondolkozik, hogyan is szeretné nevelni majd születendő gyermekét. Számba veszi, mik azok az elvek, praktikák, amiket érdemes a saját szüleitől átvenni, és mik azok, amiket semmi esetre sem fog bevetni. Vannak, akik határozottan elutasítják a saját szüleik nevelési módszereit, és megfogalmazódik bennük, “Mindegy, hogyan nevelem a gyermekemet, de úgy biztos nem fogom, ahogy engem neveltek!” Sokan elolvasnak néhány könyvet, vagy cikket az interneten ebben a témában. Ki tudatosabban, ki kevésbé, de véleményem szerint minden nő készül arra, hogy jól nevelje majd gyermekét. Minden nő a legjobbat szeretné megadni csemetéjének. Minden anyában van egy út, amelyen a gyermekével, családjával majd járni szeretne.

Nos, nálam is így történt. Mire megszületett gyermekem szép lassan kialakult bennem egy kép, hogyan szeretném majd nevelni őt. Az elején szépen ment minden a maga útján. Az első “gondok” akkor jelentkeztek, mikor kezdett gyermekem személyisége kibontakozni! 🙂 Nem értettem, miért nem működnek az én elveim. Értetlenül álltam, mikor azok a dolgok, amelyek gyerekként nekem oly nagy örömöt okoztak, őt meg sem hatják. Míg rá nem döbbentem, hogy a bennem felépített gyermeknevelési módszerek tárháza rólam, és nem a kisfiamról szólnak! Gyermekkoromat, a szüleim által nálam bevetett nevelési módszereket a saját személyiségemen át szűrtem meg. Ezek nekem tetszettek, illetve nem tetszettek. Nekem voltak jók, illetve rosszak. A “Hogyan fogom majd nevelni gyermekemet?” kérdésre a válaszaim nagy része arról szólt, hogy véleményem szerint “engem hogyan kellett volna nevelni”… 🙂

De a gyermekem egy teljesen más személyiség! Ami nekem sok, lehet, hogy neki kevés. Amit én magamnak esetleg szigorúnak érzek, lehet, hogy neki pont arra van szüksége, hogy megtapasztalja a határait. Ami nekem jó és elég volt, neki lehet, hogy egyáltalán nem tetszik, kevés, vagy épp sok.

Akkor ott ráéreztem, mit is jelent gyereket nevelni! Őt kell figyelni! Az Ő személyiségét. Neki mi használna a legjobban, Neki mire van szüksége leginkább.Teljesen máshogy kell nevelni egy félős, inkább befelé forduló gyerkőcöt, mint egy izgő-mozgó hatalmas akarattal megáldott kis lelket. A láthatatlan lelki köldökzsinóron keresztül érzi minden anya ösztönösen, hogy az adott szituációban mi lenne a legjobb megoldás a gyermekének. De ahhoz, hogy ezt a lépést meg tud tenni, el kell engedned magadban az ideáljaidat, az elképzeléseidet, a külvilágnak való megfelelési kényszeredet. Engedd el a gyermekkorodat is! Az Rólad szólt, nem Róla. El kell engedned azt a képet, hogy te milyen gyereket szerettél volna magadnak. Vannak anyák, akik abba a hibába esnek, hogy elképzelik maguknak, milyen gyermeket is szeretnének majd. Aztán megérkezik a kis csöppség, és az anyák a bennük élő gyermek-ideál alapján próbálnak nevelni. Észre kell bizony vennünk, hogy gyermekünk nem biztos, hogy olyan, amilyennek mi azt még a megszületése előtt elképzeltük, vagy szerettük volna. Vegyük észre gyermekeinket, lássuk őket! Fogadjuk el, és szeressük őket olyannak, amilyenek! Nem véletlen, hogy éppen ő(k) érkezik (érkeznek) hozzánk. Mi neveljük Őket ugyan, de ők tanítanak bennünket sok mindenre! 🙂

Szóval, akkor hogyan is kell gyermeket nevelni? Nos, egyszerűen csak csukd be a szemed, végy egy nagy levegőt, és érezz, érezd Őt magadban, a gyermekedet, és tedd, amit a legjobbnak érzel. Azt, ami a legjobb Neki, Neked, a Családodnak! Mindegy, hogy ki mit mond, a szakkönyvek mit írnak, hidd el a szíved nem hazudik Neked!

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: www.playbuzz.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X