Döntsd el, hogy boldog akarsz lenni, vagy azt akarod, hogy igazad legyen!

 

Már jó néhányszor hallottam ezt a mondatot, de mostanáig nem igazán értettem meg a jelentését.

Mindig is nagy igazság párti voltam. Beszéljünk meg mindent őszintén, és igenis is valakinek igaza kell, hogy legyen. Ha nekem, hát akkor nekem. 🙂 Ehhez pedig ragaszkodom. Legalábbis eddig így működött az egóm.

Egyáltalán miért kell, hogy válasszak a kettő közül?  Az, ha igazam van, miért zárja ki, hogy boldog is legyek? Szerintem a kettő jól megfér egymás mellett. No, és a boldogsághoz hozzátartozik az őszinteség, az igazság. Hogyan lehet hazugságra építeni a boldogságot? Ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem ezzel a témával kapcsolatban.

Nem is olyan régen történt, hogy beszélgettem egy ismerősömmel. Valamiben nem értettünk egyet, én persze szentül tudtam, hogy nekem van igazam. 🙂 Már éppen lendültem volna bele az okfejtegetésbe, amikor belül valami, vagy valaki azt súgta: „nem érdemes, nem fontos”.  

Számomra is hihetetlen módon mintha elfújták volna belőlem azt a nagy vehemenciát, hogy „de akkor is megmutatom, hogy nekem van igazam”. Valahogy akkor már nem számított. Engedtem. Nem harcoltam tovább. Fura módon még jól is éreztem magam tőle.

Rájöttem, hogy egyrészt megengedhetem magamnak, hogy másnak legyen igaza. Még akkor is, ha tudom, hogy rosszul mondja az illető. Tudom, hogy nem jól emlékezett, hogy téves, amit állít. No és akkor mi van? Miért ne hagyhatnám rá? Legyen. Ahogy ott álltunk ketten egymással szemben, azt éreztem, hogy a kettőnk jó kapcsolata fontosabb, minthogy bebizonyítsam, hogy téved. Az én nagy igazságérzetem meghunyászkodott, és engedett. Teret a másiknak. Utat a szeretetnek. Megváltoztak a prioritások.

Az is világossá vált számomra, hogy az eszem, az egóm az, aki azt akarja, hogy igaza legyen. A szívem,  a lelkem pedig boldogságra vágyik. Akkor ott valami megváltozott bennem örökre. Mosolygott a lelkem, ragyogtam. Ahogy az ismerősöm is. Mintha legbelül ő is ráérzett volna arra, hogy mi is történik. Lelkeink egy pillanatra megölelték egymást.

Nyilván vannak olyan kérdések, helyzetek, ahol ezt nem tehetjük meg. Ahol fontos, sorsdöntő netán, hogy kiderüljön az igazság. De a kis, hétköznapi dolgokban, a csip-csup ügyekben tehetünk egy próbát! Milyen az, amikor engedjük, hogy a másiknak legyen igaza?!

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: www.uhdwallpapers.org)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X