Történt egyszer velem (ahogy mindenkivel szokott), hogy finoman és egyszerűen fogalmazva ,nem voltam valami jó passzban. Elmerültem a saját negatív gondolataim tengerébe, és egyre lejjebb süllyedtem benne. Ellepett az önsajnálat. Mindezt tudatosan éltem meg, hiszen tudtam, éreztem, hogy mi zajlik bennem, körülöttem, de valahogy mégsem tudtam kikeveregni a mocsárból. Ha sikerült is, csak pillanatokig tartott. Ráadásul akkor olyan környezetben voltam, amely még inkább lejjebb húzott. Nem direkt, csak egyszerűen tele volt sok fájdalommal, pesszimizmussal, lemondással, beletörődéssel, hitetlenséggel, csalódással, reményvesztettséggel, betegséggel. Nehéz napokat éltem akkortájt.
Segítséget kértem Istentől. Aztán találkoztam valakivel a múltból. Egy olyan távoli ismerőssel, aki úgy élt emlékezetemben, mint egy mogorva, szúrós, kritizálós ember. A legkevésbé Tőle vártam volna a segítséget. Mégis, abban a pillanatban Tőle kaptam meg a Csodát. Rám mosolygott szíve minden szeretetével mikor meglátott. Ez a szeretet lélektől lélekig, szívtől szívig hatolt akkor. Kinyitott bennem valamit, egy kis kaput, mely meghozta nekem a gyógyulást. Mintha a szél fújta volna el egy pillanat alatt a gondjaimat, a negatív gondolataimat, a mardosó érzéseimet. Átéltem akkor ott azt a szent pillanatot, amiről „A csodák tanítása” (A course in miracles) című könyv ír, azaz bárki lehet a tanítód, bárki lehet a gyógyítód. Elég egy ember, aki meglátja Benned is Istent, meglátja Benned önmagát és képes Téged meggyógyítani. A Szentlélek „összehozta” az embereket, és segítségével megtörtént a Csoda, a Gyógyulás. Ő megmutatta nekem az igazságot, miszerint nem más vagyok, mint szeretet.
Nem tudhatod, hogy mikor honnan, kitől érkezik a segítség! Mind egyek vagyunk, hiszen mind Isten gyermekei vagyunk. Minden ember a testvéred, így bárki a segítségedre siethet, ha bajban vagy. Ha, kéred, és figyelsz, a segítő kezek, a segítő mosoly, a segítő tekintet, a segítő beszélgetés nem sokára Rád talál.
Szeretettel: Szilvia
(Illusztráció: www.examiner.com)