Egy nap a csodák tanítása útján

Aki már olvassa egy ideje a blogomat, az tudja, idén másodszorra vágtam neki A csodák tanítása című könyv gyakorlatainak. Időről időre beszámolok itt egy-egy leckéről, ami különösen megérint, vagy elképesztő módon felforgatja elmém, életem nyugalmát! 🙂 Nos, most azt szeretném megosztani veletek, hogy mit éltem át, amikor a 185. leckét gyakoroltam, aminek a címe: „Vágyom Isten békéjére.”

Ezen a napon értettem meg igazán, hogy él bennem, mélyen a szívemben egy rész, egy Én, aki boldogságot akar. Nem azt a fajta a boldogságot, amit eddig megtapasztalt a Földön, hanem valami mást. Többet, tartalmasabbat. Olyat, ami teljesen kitölti szívemet, lelkemet. Megmondani, megfogalmazni sem tudtam még igazán pontosan. De élt bennem a vágy. Egy olyan boldogságra, amit Isten békéjének neveznék, ha mindenképpen nevet kéne neki adni.

Ezen a napon még soha nem volt olyan éles a határ az egómban töltött állapotaim, és a valódi énemhez csatlakozva megélt állapotok között. Láttam magam előtt a megélt két életemet. Mint egy fantasztikus mozifilm, amiben párhuzamosan futnak az életek, a főhős egyszerre van jelen mindkét életben. Mindkét élet az övé. Hol egyikben van, hol a másikban. Eddig úgy tűnt véletlenszerűen ugrál a kép, és a főhős mintha nem tudná irányítani, hogy mikor melyik életet éli. Az egyik élet, amelyiket az egóm irányítása alatt élem, tele van félelemmel, küzdelemmel, kínnal, gondokkal, nélkülözéssel, számonkéréssel, elvárásokkal, pillanatnyi boldogság percekkel. Ám a másikat, amit valós, igaz énem szerint élek áthatja a béke, a nyugalom, és boldogság, a szeretet. Mindkettő ugyanott zajlik, itt a Földön, de mégis összehasonlíthatatlanul más! A könyv több helyen ír arról, hogy egy idő után elkezdesz látni egy más fajta világot magad körül, a szeretet világát. Nos, valami ilyesmi történt velem…

Ezen a napon világossá vált bennem, hogy mire vágytam mindig is, még ha nem is voltam ennek teljesen tudatában; világossá vált, mi az, amit folyton kerestem: Isten békéjét. Lelkemben mindig is ott szólt ez a hívó Hang, csak olykor sok minden elnyomta, és nem hallottam igazán. Most kristálytisztán hallottam, és követtem. Megmutatta milyen lehetne az életem, ha végleg elengedném az illúziók világát… Éreztem, szólít, hív Isten engem. Mutatta az utat, amit Ő jelölt ki nekem. Mutatta azt az életet, ami Ő szánt nekem.

Valóban élhetünk másképp is! Csak rajtunk múlik, melyik életet választjuk magunknak! Rajtunk múlik, milyen lesz az életünk! A döntés a mi kezünkben, illetve az elménkben, a gondolatainkban van! Isten egy boldog életet szán nekünk, mindannyiunknak, csak legyen merszünk és hitünk elfogadni ezt az életet!

Szeretettel: Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X