a Női Sors előtt adózva… Nekünk, anyáknak gyermekünk születésével egy új fejezet kezdődik az életünkben.
Most már minden döntésünk nem csak önmagunkra, hanem fiainkra, lányainkra is hatással van. Kezünkben, szívünkben egy másik Élet felelőssége. Sok-sok Csoda indul útjára és bizony sok-sok aggódás veszi kezdetét.
Még a legmagabiztosabb nőkben is felbukkannak a bizonytalanság csírái: „ Vajon jól csinálom-e?”, „Mi a legjobb a fiamnak/lányomnak?”, „ Eleget alszik/ szopik-e?”, „Melyik óvodát, iskolát válasszam neki?”, „ Vajon nem töri-e össze a szívét az a lány vagy fiú?”, „Felveszik a főiskolára, egyetemre?”, „Megtalálja a helyét az életben?” „ Ezzel és ezzel a mondatommal, döntésemmel nem okozok neki egy életre nagy kárt?”
Ahogy nőnek a gyerekek a kérdések változnak ugyan, de az anyákban egy valami változatlan, örök és azonos: a legjobbat akarják csemetéiknek.
Az élet olykor nehéz helyzetbe hoz bennünket, anyákat, ahogy ez a következő történetünk főhősével is megesett.
Egy előző élet nyomába eredünk, és visszamegyünk az időbe, az 1800-as évekbe.
Egy több gyermekes, rendkívül nehéz anyagi körülmények között élő nő megszületett csecsemőjét egy jómódú gyermektelen párnak adja. Így szeretné megmenteni gyermekét az éhenhalástól. Vajon mi mit tennénk hasonló helyzetben? Egyáltalán a mai kor embere át tudja érezni ezt a helyzetet, és annak a súlyát? Le tud mondani egy nő a gyermekéről? Mit bír ki egy anya szíve? Mit mond szívünkben a Szeretet, melyik a helyes döntés? A hölgy meghozta döntését. Belső vívódásait, gyötrelmeit a vers hűen tükrözi:
„Anyai szívem meghasadt
A fájdalom benn maradt
A Legjobbat akartam neki
De nem tudtam megadni
Másra bíztam hát
Remélve jobb Sorsát.
Sokszor láttam Őt
A kín egyre nőtt.
Nem mondhattam neki: Drága Gyermekem
Hiszen nem én neveltem
Nem ölelhettem, nem csókolhattam
Mert a Gyermekemről lemondtam.
Halkan suttogtam csak: szeretlek
S a testem bele bele remegett.
A Szeretet nevében viselt terhem
Egy idő után agyon nyomta testem.
Kővé fagyott szerető Szívem,
Meghalt élni lobogó Lelkem.
Azóta sem nyert megnyugvást anyai szívem,
Kérlek, ne haragudj rám, Drága Gyermekem!
Ó, Istenem adj Feloldozást!
S mindkettőnkre gyógyító Áldást!”
Mi ebből a tanulság?
„Csupán annyi”, hogy mi anyák ne kritizáljuk se önmagunk, se egymás döntését!
Ahogy a mondás tartja, amíg nem jártunk más cipőjében nem tudhatjuk, nem érthetjük meg, hogy mit miért tett az illető személy.
Én hiszem, hogy mindenki az adott pillanatban önmagához és a körülményekhez mérten a Lehető Legjobb döntést hozza meg a Szeretet nevében! Azt, amit akkor és ott a legjobbnak ítélt.
Áldás minden édesanyára!
Szeretettel: Szilvia