Érzések, melyek olykor a magasba repítenek,
A Lelkeim húrjain mindig más dalt pendítenek.
Van, hogy lassan a Pokolba húznak,
Fájdalom Sártengerében megtaposnak.
Könnyet fakasztanak a szívemből,
Himnuszt írnak bánatból és örömből.
Érzések, melyek jönnek és mennek,
Mint, egy kereszten megfeszítenek.
Tornádóként törnek elő a Semmiből
Felesleges küzdeni ellenük Erőből.
Elsöpörnek, mint egy varázslatos Forgószél
Testem, lelkem darabokra hullok ismét szét.
Érzések, melyek mindig vezetnek
Maguknak jogot követelnek.
Éhes Szeretőként letepernek,
Szerető Anyaként felemelnek.
Bennetek élek, és Ti nélkülem
Most merre mentek? Kérdezem.
Szeretettel: Szilvi