Egy ideje már fontolgattam, hogy befestetem a hajam. Ez a momentum sok nő életében nem különösebben nagy dolog. Én eddig nem voltam egy hajfestős típus. Szép fekete hajam van, legalábbis nekem nagyon tetszik a színe. Így egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt festve eddig a hajam. Mégis valami változásra vágytam, valami jobbra, szebbre.
Köztudott, ha a nő életében, lelkében valamilyen változás történik, akkor az gyakran a hajkoronában is, annak fazonjában, színében is megmutatkozik. Most azonban ne mélyedjünk bele ennek a témának a pszichológiai rejtelmeibe. Mindig is álmélkodva néztem azokat a nőket, akik egyik hónapban még feketében, másik hónapban szőkén jöttek szembe velem az utcán; és hihetetlen, de mind a kettő hajszín jól állt nekik. Igaz, más-más karaktert nyert az arcuk a különböző színekkel, de viselhető, és szerethető volt mindegyik. Felbuzdulva az utcán, és a reklámokban látott szép hajkoronákon, nekivágtam a festésnek. Már az elején kicsit megakadtam. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen színre is cseréljem le, az én feketémet. Végül egy mogyoró-barna színárnyalat mellett tettem le a voksom. Megtörtént a nagy esemény. Lemostam a hajfestéket, megszárítottam a hajam, és néztem magam a tükörben. Hát…
A procedúra nem a várt eredményt hozta. Egyrészt, a festék túl világos volt a hajam eredeti színéhez, így nem fogta be mindenhol. Az ősz hajszálaim vörösek, a napszítta hajszálak barnák lettek. A mélyfeketék maradtak az eredeti színűkben. A hajam leginkább egy őszi erdőhöz hasonlított, ahol sok szín és árnyalat keveredett. Én meg csak néztem, és néztem magam a tükörben. Kerestem az én kis fekete hajszínemet. Kerestem önmagamat.
És akkor, ott a fürdőszobában egy igen nagy felismerést tettem saját magammal kapcsolatban! Miért akarok én másra hasonlítani? Miért gondolom én azt, hogy a másik hajszín jobb, szebb? Miért nem hiszem el magamról, hogy az enyém úgy tökéletes, ahogy van? Szép, szerethető. Jól áll, hozzám tartozik. Az vagyok én! Miközben önmagamat kerestem, elvesztettem önmagam.
Mi, nők hajlamosak vagyunk magunkat másokhoz hasonlítani. Mindig jobbat, szebbet akarunk. Közben pedig nem vesszük észre, hogy a lehető legszebb, és legjobb épp szembemosolyog velünk a tükörben. Önmagunk. Legelőször önmagunkra kell rátalálnunk. Meglátni önmagunkban a szépséget, a jót, a Nőt. A másik nő nem attól szebb, hogy vörös a haja, vagy egy csodálatos ruhát hord, vagy épp a legújabb divat szerint van levágva a haja, vagy x kilóval könnyebb, mint te. Nem! Az a másik nő attól szebb, hogy önmaga! Látja önmaga szépségeit, és ezt meg is mutatja. Magabiztos. Hisz önmagában, a saját értékeiben. Önmagát szépnek, szerethetőnek látja. Kívülről, belülről egyaránt. Az ilyen nő csodálatos. Csak úgy sugárzik. Körüllengi a nőiesség finom bája, ősi szentsége. Erre bizony felfigyelnek nők, férfiak egyaránt. Tovább megyek. Ez a nő képes elfogadni és szeretni nőtársait. Úgy ahogy önnönmagát. A másik nőben nem potenciális vetélytársat, hanem barátot lát. Nem akar senkinél jobb, szebb, okosabb, vékonyabb lenni. Ő Önmaga.
Hogyan kell ezt csinálni? Hogyan lehet nőként ebbe a kegyelmi állapotba eljutni? Nos, ezt még én sem tudom igazán. Ezen a téren még nekem is van mit tanulnom.
Így hát az angyalok segítségét kértem ebben az ügyben. Hívásomra Haniel Arkangyal válaszolt. Ő egy meditáció sorozattal szeretne segíteni nekünk, nőknek, hogy minél jobban el tudjuk fogadni, meg tudjuk élni szent nőiességünket. Vezetésével véleményem szerint elérhetjük azt, hogy örömmel, felszabadultan éljünk Nőként; és szeressük önmagunkat, a bennünk élő Nőt.
Ha van kedved, tarts velem ebben az utazásban! Itt a blogon folyamatosan olvashatod majd Haniel Arkangyal üzeneteit, meditációit.
Szeretettel: Szilvia