Hogyan kérj helyesen az Angyaloktól?

Itt, a legelején rögtön szeretném tisztázni, hogy Isten és az Angyalok mindig és mindenkinek segítenek!

Legfeljebb olyan eset fordulhat elő, hogy mi, emberek azt érezzük, hogy hiába kértünk, hiába imádkoztunk, mégsem jött rá válasz, mégsem érkezett meg a várva várt segítség!

Ha Isten és az Angyalok valóban segítenek, akkor mi történhetett? Mit csináltam esetleg rosszul? Nos, ezekre a kérdésekre keressük meg most a válaszokat!

Mire figyelj, ha kérsz az Angyaloktól?

Nagyon pontosan kell fogalmaznunk!

Nem elég csak úgy nagyjából elmondani a vágyaidat. A tőled telhető legrészletesebben foglald szavakba a kérésedet. Mindig a végeredményre koncentrálj! Előadásaimon el szoktam mondani, ha elveszett a kulcsod például, akkor ne azt kérd, hogy az angyalok segítsenek keresni, mert akkor valóban melléd szegülnek, és ott lesznek veled, míg keresel. 🙂 Azt kérd, hogy segítsenek megtalálni azt, ami elveszett.

A kérés után engedjük el kívánságainkat!

Olyan ez, mintha feladnánk egy levelet az égi postán az Angyaloknak! 🙂 Ha továbbra is azon gondolkodunk, hogy valóban megkapjuk-e az áhított dolgot, hogy valóban segítenek-e az angyalok, akkor esetleg az is előfordulhat, hogy a mi negatív gondolataink azok, amik blokkolják a megvalósulást. Legjobb, ha eltereljük a gondolatainkat, és hagyjuk dolgozni az angyalokat.

-Legyünk nyitottak a végkifejletre!

Azaz, lehet, hogy nem egészen abban a formában, és módon érkezik meg a válasz, a segítség, ahogy azt mi kigondoltuk, vagy, ahogy azt mi szeretnénk. Isten, és az Angyalok mindig a lehető legjobbat hozzák el nekünk. Engedjük el az elvárásainkat azzal kapcsolatban, hogyan kéne az imáinknak megvalósulnia.

-Figyeljünk a jelekre, és tegyük meg az első lépést!

Ha elmondtuk kérésünket, az angyalok nekilátnak a megvalósításnak. Nem elég azonban ölbe tett kézzel ülni, és várni; nekünk is tenni kell az ügyért valamit. Járjunk nyitott füllel, és figyeljük, mire biztatnak minket az angyalok. Ők mindig súgnak, hogy mi az a lépés, amit mi magunknak kell megtennünk. Ahogy mondani szokták: „Segíts magadon, Isten is megsegít!”. Ha te valóban tettél egy lépést a céljaid megvalósulásáért, akkor hidd el, az Univerzum tíz lépéssel hoz közelebb téged vágyaidhoz.

Nagyon fontos azonban tudatosítanunk magunkban, hogy életünk alakulásáért nem az angyalok a felelősek! A sorsunk a mi kezünkben van. Pontosabban az elménkben. Miénk a felelősség. Mi magunk alakítjuk az életünket a gondolataink, érzéseink, belső elvárásaink, belső hitrendszerünk útján.

Az Angyalok olyanok számunkra

-, mint egy világítótorony.
Mindig pontosan, fénylőn mutatják az utat, és mindig kivezetnek a sötétségből.

, mint a mankók.
Mindig támaszkodhatunk rájuk, ha elesettnek, betegnek érezzük magunkat. Ők könnyedén és sziklaszilárdan megtartanak bennünket. Általuk könnyebben viseljük életünk vélt súlyait.

-, mint egy jó barát.
Mindig, minden körülmények között lehet a segítségükre számítani. Feltételek nélkül szeretnek, elfogadnak bennünket, olyannak, amilyen vagyunk. Ők látják bennünk a Jót! Nem tudunk semmi olyasmit tenni, ami miatt elhagynának bennünket.

Ha a fent leírt „szabályokat” betartottuk, akkor biztos, hogy előbb-utóbb teljesülnek kívánságaink!:-)

Szeretettel: Szilvia

(Illusztráció: www.tothmonaarte.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X