„Hiányzol! Nagyon!
Elbújtam. Sajnálom!
Vágyom az ölelésedre
Karjaid melegségére!
Hiányzik, ami a miénk volt,
Az a pillanat, ami az Örökkévalónak szólt.
Hol vagy? Merre jársz?
Előttem állsz! Mégsem látsz!
Vajon szeretlek még?
Zeng egyre csak e kérdés!
Hol van az az Én, ki Téged választott?
Hol van az a Te, ki Engem imádott?
Elméink külön utakon
Önmagunktól távol. Vakon.
Szíveink egymásra várnak
Miközben társai az Éjszakának.
Kereslek! Hajt egy Emlék!
Szerelmünk lehet a Menedék.
Emelj fel bennünket, Ó Istenem
Hadd gyógyuljunk meg szerető Fényedben!”
Szeretettel: Szilvia