Szüleimnél vagyunk, és esik a hó. Jó, nem úgy, mint régen, ez csak egy kis havas eső. (Sajnos.) Nézem, ahogy a hó kezdi belepni a fákat, az utat, és valami mélységes béke lesz úrrá rajtam.
Már megfigyeltem egy ideje, hogy számomra a karácsony és a szilveszter közötti időszak egy varázslatos időszak. Mintha megszállná a napokat, az embereket, a tájat, az egész világot valami mély béke és nyugalom. Talán Jézus születésnapjának ünneplése után kiárad a szeretet a világba minden ember szívébe… És egy pillanatra ott is marad.
Régebben, amikor még sokkal több hó esett ilyenkor, a természet is jobban tükrözte ezeknek a napoknak a csodáját. Mindent ellepett a puha hótakaró. Minden tiszta fehér volt. Minden egyforma. Maga a természet is mély csendbe burkolózott. Nyugodt, békés volt minden. Még a madarak csipogását sem lehetett ilyenkor hallani.
Nem jó most dolgozni. Szeretem, ahogy lelassul az idő, hogy együtt vagyunk a szeretteimmel. Valahogy a gondok, a problémák most olyan távolinak tűnnek. Mintha megállna egy pillanatra az idő. Időn kívüli idő ez. Egy kicsit megpihenhetünk, letehetjük a terheinket. Élvezhetjük a csendet, a békét, a nyugalmat.
Azt érzem ilyenkor, mintha egy pillanatra Ég és Föld összeérne. Közelebb vannak e napokon a csillagok, az angyalok.
Csend van kint is, bent is. De nem akármilyen csend ám ez. Beszédes, varázsaltos csend. Mintha szólnának hozzánk a fák, a természet, az angyalok. Üzennek nekünk, önmagunkról. Ha fülelünk, meghallhatjuk az üzenetet.
Időn kívüli idő ez.
Ahol néhány napra megpihenhetünk, megbocsáthatunk, és mindent újra kezdhetünk. Olyan, mintha eddigi életünket, eddigi bűneinket, botlásainkat eltörölnék, ha szeretnénk. Mindez felszáll az Égbe.
Újra írhatjuk, újra teremthetjük most önmagunkat, az életünket.
A varázslat, a csoda megtörténhet ebben az időn kívüli időben.
Szeretettel: Szilvi