„Enyém az én testvéreim minden ajándéka.”
/ A csodák tanítása 315.lecke/
Nagyon sok emberre jellemző az irigység. Még ha sokan nem is vallják be, szerintem már mindenki érezte ezt a bizonyos érzést. Amikor láttad, hogy a másiknak sikerült, ő megcsinálta, neki megadatott, ő elérte, az övé szebb/jobb…
Elfog belül egy mardosó fájdalom, és jönnek a kérdések. Neked miért nincs olyan? Neked miért nem sikerül? Neked miért nem válik valóra? Te miért nem tudtad megcsinálni?
És ott nagyon mélyen lehet, hogy elkezded gyűlölni azt a másik embert. Mert azt hiszed attól, hogy ő összehozta, te pedig (még) nem; attól ő több, te pedig kevesebb.
Hibás gondolkodás ez! Mi, emberek olyanok vagyunk, mint egy nagy hatalmas fán a levelek. Valójában ugyanonnan származunk, ugyanoda tartozunk, hisz mindannyian ugyanannak a fának, Istennek a levelei, gyermekei vagyunk. Egyazon Tőről fakadunk, és egyazon Forrás táplál bennünket. Egyenlők, egyformák vagyunk. Testvérek. Mindenki ugyanazt jött megtanulni, a szeretetet. Mégis, ahogy a fán a levelek, mi is oly sokan, és oly különbözőek vagyunk. Mindenki teljesen egyedi és megismételhetetlen.
A fán a levelek nem vágynak a másik levél helyére. Ők tudják, hogy értelmetlen a féltékenység, az irigység, a tolakodás. Isten mindenkinek adott helyet, feladatot, életet, tehetséget, amit csakis rá szabott! A Te feladatodat rajtad kívül senki sem tudja beteljesíteni.
Ha valaki sikeres, betölti életfeladatát; nem vesz el tőled semmit. Attól nem leszel kevesebb! Hisz a Te életfeladatodat, azt a teret, ami te vagy; csak te tudod betölteni, senki más! Az csak rád vár! Ahhoz csak Neked adattak meg a feltételek, a lehetőségek, a képességek.
Azt is meg kéne értenünk, hogy a másik ember sikere által valójában mi is gazdagodunk. Hisz amit ő megtanult, azt a tudást, bizony már mis is a sajátunkénak mondhatjuk. Ugyanis, ha valaki megtanult valamit; tudása, tapasztalata gazdagítja magát Istent, és általa a többi embert is. Hisz mindannyian Egyek vagyunk, Isten fiai. Valójában nem egymás ellenségei, hanem egymás segítői vagyunk.
Meg kell tanulnunk elménket az eddigiektől másként használni. Más nézőpontból szemlélni az életet. A rossz helyett a Jót, az ellenségeskedés helyett az összefogást, a széthúzás helyett az összetartást, a másik sikereiben a saját sikereink lehetőségét meglátni.
Szeretettel: Szilvia