„Látásom már ma megpillantja Krisztus arcát”
/ A csodák tanítása 269. lecke/
Nemrég egy különleges élményben volt részem. Egyelőre nehéz még szavakba önteni, papírra vetni, de megpróbálom. Nagyon intenzív, sorsfordító. A pszichológusok ezt szokták „aha-élménynek” nevezni. Amikor egy nagy felismerést teszel saját magaddal, az életeddel kapcsolatban. Olyan dolgokra, összefüggésekre látsz rá most kristálytisztán, amit ugyan eddig is tudtál, de ez most valami más. Több. Mélyebb. Igazibb. Most már nem csak az eszeddel tudod, a szíveddel is. Most már minden zsigeredben érzed ezt a tételt. Szinte egy vagy ezzel a felismert igazsággal. Nem kívülről látod, és hiszed igaznak; hanem Te magad vagy ez az igazság. Nos, valami ehhez hasonlót éltem át.
Szembenéztem egy előző életemmel. Hogy mily okból, hogyan és milyen körülmények között, az most nem fontos. Rádöbbentem arra, hogy tényleg egy vagyok mindenkivel. Valójában minden én vagyok. A világ én vagyok. Az általam élt kis életem minden egyes szereplője, minden egyes eseménye engem tükröz. Mindenben ott vagyok én, hiszen a saját gondolataim kivetülését látom. Semmi nem történik velem véletlenül. Minden belőlem indul ki. Az egyes emberek, akik az általam akár jónak, akár rossznak címkézett módon viselkedtek velem, valójában semmi mást nem tettek, mint megjelenítették azt, ami mélyen belül bennem forog. Az életem, az események, az emberek, akikkel találkoztam mind-mind egy tükör, amibe ha van merszem belenézni, megmutatja önmagamat. De nem csak a szépet. A csupasz Igazságot. Azt, hogy milyen gondolatok, hiedelmek, tévképzetek keringenek bennem. Láthatom, hogy milyen programokat futtatok évek, évtizedek, évezredek óta magammal, a világ működésével kapcsolatban. Minden ember egy-egy mozaikdarabka az önmagamról alkotott képben. Ahogy néztem ezt az előző életet, ahogy a sorsok összefonódtak, kiegyenlítődtek; ahogy az egyes emberek egymásra ismertek, ahogy minden tétel végén a szeretet mosolygott ránk vissza, megnyugodtam.
Egy mély megingathatatlan nyugalom áradt szét bennem. Az Univerzumban, a Sorsban, Istenben lehet hinni és bízni! Állapítottam meg magamban. Megtartanak. Felemelnek. Vigyáznak rám. Egyszerűen nem tudok hibázni, mert minden engem szolgál. Minden engem támogat. Minden egyes esemény, amit átéltem az én javamat szolgálja. Az én fejlődésemet, gyarapodásomat, tisztulásomat. Bármi is történik velem, az végső soron mind jó nekem!
Tudom, hogy ebből az egy életből, itt állva nem biztos, hogy ezt látod! Ám ha egyszer lehetőséged adódik bepillantani a Sors nagy könyvébe, megérted majd az összefüggéseket; meglátod majd a most még láthatatlant.
Szeretettel: Szilvia