Mennyit érnek az újévi fogadalmaink?

Eljön az Újév, és sokan teszünk ilyenkor kisebb-nagyobb fogadalmakat. Például lefogyunk x kilót, másként fogunk viselkedni, élni, szorgalmasabb leszünk, beiratkozunk egy új tanfolyamra, többet sportolunk, több időt töltünk majd szeretteinkkel, munkahelyet váltunk, stb. Ilyenkor valahogy jobban elhisszük, hogy ha magunk mögött hagyjuk a régi évet, akkor majd minden megváltozik könnyedén. Mi magunk, és az életünk is. Mintha az új évnek, a megváltozott dátumnak egyfajta csodatévő hatalma lenne; és képessé tenne bennünket arra, hogy amit eddig nem tudtunk megtenni, most majd sikerre visszük.

Aztán telnek a hétköznapok, elmúlik egy hét, kettő, és rájövünk döbbenten, hogy semmi nem változott. Minden ugyanolyan, mint, amilyen az előző évben volt. Eltűnt az Újév csodaváró varázsa, hatalma; és a belé vetett hitünknek már nyoma sincs. Fogadalmaink, mint a buborékok, kipukkadtak néhány nap alatt.

Ha lelkileg nem készültél még fel az adott változásra, akkor teljesen mindegy, hogy január elseje, vagy március 11-e van, mert a vágyott fogadalmat nem tudod megtenni, nem tudod végrehajtani. Ahhoz, hogy életedben, benned egy változás létrejöhessen, végbemehessen; meg kell érned rá. El kell engedned teljesen a régit, azt, amelyiket ugyan már nem szereted, de még ragaszkodsz hozzá, hisz sokáig együtt éltél vele. Ismerős, és bármilyen furcsa, ezáltal valamilyen szinten nyugtató is számodra. Az új még kicsit ismeretlen, és ez miatt akár félhetsz is tőle, annak ellenére, hogy már nagyon vágysz rá. Van egy fura köztes állapot, mikor már nem vagy a régi, de még nem érzed az újat sem magadénak. Ilyenkor még lehet, hogy a Régi néha-néha beköszön életedbe, de aztán szép lassan kikopik; helyett adva teljes mértékben az Újnak. Szóval, mikor már valóban elértél arra a szintre, hogy ragaszkodás nélkül, könnyedén búcsút intesz a réginek, akkor tud megérkezni a vágyott változás az életedbe.

Észrevételeim szerint vannak olyan emberek, akik képesek egyik napról a másikra változni, illetve elhagyni bizonyos szokásukat. Például ők azok, akik elhatározzák, hogy holnaptól nem fognak cigarettázni, és valóban le is tudják tenni akár örökre is a cigit. Ha ebbe a csoportba tartozol, és valóban felkészültél rá, akkor az Újév remek alkalom lehet számodra, hogy véghezvidd az elhatározásaidat, megtartsd a fogadalmaidat.

De az emberek másik csoportja a változást lassabban tudja véghezvinni. Ha ugyanazt a példát vesszük, akkor emberünk lassabban, mondjuk fél év, egy év alatt fokozatosan szokik le a cigarettáról. Ha te is ilyen típus vagy, akkor számodra nem az a megoldás, ha azt fogadod meg, hogy január elsejétől nem fogsz rágyújtani, hanem inkább tűzd ki célul, hogy majd az újévben szépen lassan leteszed a cigarettát. Nem kell a pontos dátumot kijelölnöd, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

Akár van fogadalmad az új évre, akár nincs, mindenképpen érdemes végignézned az adott évet. Esetleg kezedbe veheted a határidő naplódat és végig forgathatod, miközben átgondolod, hogy mi minden történt veled, és mintegy jelképesen valóban elbúcsúzol tőle. Lezárod, elengeded. Megbocsátod, megsiratod azt, ami fájdalmat okozott; és megtartod szívedben a szép emlékeket.

Ha pedig vannak terveid, fogadalmaid, akkor fogj a kezedbe egy darab papírt és tollat, vonulj el egy csendes helyre, és írd le, hogy mik a terveid az új évre vonatkozólag. Mit szeretnél elérni, véghezvinni. Min szeretnél változtatni, mit szeretnél kipróbálni. Mivel szeretnél felhagyni, szakítani. Milyen új dologba szeretnél belevágni. Mi a szíved vágya. Azért is jó, ha leírod, mert így jobban világosabbá válik saját magad számára is, hogy valójában miket is szeretnél elérni, megvalósítani. Így jobban megismered önmagadat.

Kérheted akár az Angyalok segítségét is ebben. Ha végeztél a fent leírtakkal, egyszerűen csak kérd meg Angyalaidat, Isten, Jézust, Máriát, aki számodra szimpatikusabb, hogy segítsenek elbúcsúzni az óévtől, annak minden fájdalmától, nehézségétől; illetve segítsenek abban, hogy a leírt terveid, vágyaid az új évben megvalósuljanak.

Így aztán az újévi fogadalmak kapcsán a „megint nem sikerült” kesergés helyett megéled majd a „sikerült véghezvinnem” boldog érzését.

Szeretettel: Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X