Mikor beszéltünk, mintha angyalok jelenlétét éreztem volna magam körül

Tóth Szilvia-rólam mondták-moon-szeretet szarnyainn

„Én egy ismerősömön keresztül ismertem meg Szilviát. Az ismerősöm több hasonló helyen járt már és nagyon ajánlotta és javasolta a Szilvit.

Előzőleg már Én is jártam ilyen helyeken és ebből adódóan volt némi elképzelésem a szolgáltatásról. Mivel engem is érdekelnek az angyalokkal kapcsolatos témák ezért érdeklődve hívtam fel az ismerősöm által megadott telefonszámot. Elsőre nem vette fel a telefont, nyilván éppen valakivel foglakozott vagy más dolga volt, de hamarosan visszahívott. Ez az első beszélgetésünkből – ami már több mint egy éve volt – már csak annyira emlékszem, hogy mikor beszéltünk mintha angyalok jelenlétét éreztem volna magam körül. Eddig ilyent még nem tapasztaltam. Az időpont amit kaptam egy kicsit távolinak tűnt, ha jól emlékszem kb. 3-4 hétre előre kaptam időpontot. Az időhossza amit lehetett kérni 1, 1,5 vagy 2 óra volt.

Az első telefonbeszélgetésünk nagyon felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsivá tett ezért nagy érdeklődéssel vártam az első találkozást.

A helyszínt elég könnyű volt megtalálni. A lakás ahol az egész elbeszélgetés, meditáció zajlik egy szokásos társasház 3. emeleti lakása.

Amikor megérkeztem -nyilván a bemutatkozás és a bevezetés után- már kirakva vártak rám az angyal kártyák. Ez egy kicsit szokatlan volt számomra mert az előző helyeken Én húztam vagy előttem rakták ki a kártyalapokat. De hát ahány annyi szokás.

Első lépésként a kirakott lapokat elemeztük, beszéltük át. A kirakott lapok eddig minden alkalommal illeszkedtek az életvitelemhez. A lapok által adott útmutatást nagyon találónak, hasznosnak tartottam. A kártyalapok átbeszélése közbe is lehetett kérdezni, ez nem minden hol van így. Ezek után következett egy „meditáció”. Ehhez fel kellett feküdni egy masszás ágyra. A Szilvi elmondta a bevezető szöveget és közben megérkeztek az angyalok. Ezután közvetítette az angyalok és az egyéb megjelent szellemi lények üzenetét akik megjelentek és volt valami üzenni valójuk. Persze volt olyan aki megjelent de semmi üzenetet nem küldött.

Eddig Én a meditáció előtt mindig megbeszéltem a Szilvivel, hogy mit szeretnék megtudni, megkérdezni az angyaloktól. Én mindig kértem gyógyítást, ez volt legfőbb cél amiben kértem az angyalok segítségét.. A gyógyítással kapcsolatban érdekes dolog, hogy én mindig csak a két alap betegségemre szoktam gyógyítást kérni. Az egyik alkalommal ezen betegségek gyógyítása mellett közölték velem az angyalok, hogy a lábamat is gyógyítani kellett. A lábammal kapcsolatban semmit nem mondtam Szilvinek de előtte éjszaka nagyon begörcsölt a lábam. Utána egy ideig nem volt ilyen panaszom. Utána egy másik alkalommal a gyógyítás során kérés nélkül az angyalok gyógyították a tüdőmet is. Azóta is érzem ennek a jótékony hatását, amire nem is gondoltam volna.

A gyógyításon kívül nyilván szoktam kérdezni és kérni az angyaloktól segítséget, tanácsot, útmutatást. Az angyalok által küldött válaszok mindig nagyon hasznosak, biztatóak voltak.

A meditáció végén mindig volt lehetőség átbeszélni az angyalok által küldött üzeneteket esetleg kiegészítést, pontosítást kérni.

Amit kellett kérnem a Szilvitől, hogy velem mindig nagyon halkan beszélt ezért kértem, hogy hangosabban közvetítse majd az angyalok üzenetét. Ezt így teljesítette is és így már rendben volt minden. Ezt a feleségemnek is kellett kérni és az Ő esetében is figyelembe vette Szilvi a kérésünket.

Összességében nagyon meg voltam elégedve mindennel. Ezeknek a pozitív élményeknek hatására feleségem is már több alkalommal felkereste a Szilvit. A gyermekeink közül is volt már olyan aki ugyancsak sikeresen igénybe vette ezt a szolgáltatását.

A Szilvi közreműködését az angyalokkal történő kapcsolattartás során eddig nagyon hasznosnak, eredményesnek és sikeresnek tartottam Én is és a feleségem is. Biztosak vagyunk bent a feleségemmel, hogyha lehetőségünk lesz rá a jövőben is rendszeresen fel fogjuk keresni.

A személyes találkozókon kívül lehetőség van főleg a mostani a helyzetben az on-line meditációkra is. A facebookon is folyamatosan nyomon követem a Szilvi által felrakott angyali útmutatásokat. Az általa szervezett rendezvényeken is előfordult, hogy Én vagy a feleségem részt vett, de sajnos az időbeosztásunk olyan, hogy ezt ritkán tudjuk megtenni.

Ajánlani tudom mindenkinek aki hisz az angyalokban és olyanoknak is akik nem. Aki nem hisz bent annak lehet, hogy egy ilyen foglalkozás sokkal hatásosabb tud lenni.

Bízunk bent, hogy a többi alkalomról is lesz lehetőségünk beszámolni.”

( István és Szilvia )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X