Mindig győznie kell valakinek?

Nemrég beszélgettem egy kedves ismerősömmel, és nem értettünk egyet valamiben.

Aztán egyszer csak, minden előzmény nélkül az illető elkezdte sorolni az én általa vélt hibáimat egy adott témában. Engem annyira ledöbbentett a viselkedése, hogy szinte szóhoz sem tudtam jutni. Rossz szájízzel mentem hazafelé. Értetlenül álltam az események, illetve az ő viselkedése előtt.

Néha nem értem az embereket! ( Legalábbis némelyeket. )

Miért kell folyton a másikkal foglalkozni? Miért éreznek leküzdhetetlen vágyat emberek, hogy mindenképpen közöljék a másikkal, mit nem csinál jól? Mindezt olyan kategorikusan jelentik ki, mintha ez olyan magától értetődő igazság volna, mint az, hogy 2×2, az 4.

Kicsit elgondolkoztam a történteken…

Rájöttem, több olyan téma is van, amit ’veszélyes vizeknek’ lehetne nevezni az emberek közötti kommunikációban. Ezek olyan területek, ahol mindenkinek megvan a maga határozott, megingathatatlan véleménye.

Így aztán vérre menő vitákat lehet folytatni (sokszor meg is történik) az adott témával kapcsolatban, a módszerekkel, az elvekről. Ilyen például a férfiaknál a „Ki a legjobb csapat a fociban?” vagy a „Melyik a legjobb autó?”kérdése. Minden nő ugrik (hozzáteszem joggal), ha a külsejével kapcsolatban tesznek valamilyen megjegyzést mások. Az édesanyáknál pedig a gyereknevelés területe az, ahol biztos, hogy mindig te vagy az, aki rosszul neveli a gyerekét! 🙂 

Miért van az, ha két ember beszélget, és valamiben nem értenek egyet, akkor sokszor mindkettő szentül meg van győződve arról, hogy neki van igaza. Természetesen mindketten titkon vagy néha leplezetlenül azt gondolják, a másik az, akinek nincs igaza. A másik az, aki butaságokat beszél.  Ilyenkor aztán a két egó egymásnak feszül, és nem lát semmit, csak saját magát!

Miért van az, hogy egy szituációban valakinek mindenképpen győznie kell? Miért kell, hogy mindig legyen egy győztes és egy vesztes?

Miért nem vagyunk képesek elfogadni a másik véleményét? Miért nem merjük megvizsgálni higgadtan a saját nézőpontunkat, megadva annak az esélyét, hogy lehetséges mi láttuk rosszul, mi értelmeztük rosszul a dolgokat. Magyar mentalitás (tisztelet a kivételeknek), hogy kevesebbnek érezzük magunkat, ha a másik nem ért velünk egyet, nem támogat bennünket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „a legjobb védekezés, a támadás.”Mintha „Aki nem velünk, az ellenünk van.” elv működne.

„Ahány ház, annyi szokás.” – tartja a magyar mondás. És igaza van. Nyugodtan elfogadhatnánk, hogy mások máshogy látják a világot, más prioritások szerint élik az életüket.

Minden embernek szíve joga, hogy abban higgyen, amiben szeretne. Mindenki úgy éli az életét, ahogy az neki a legjobb.

Nem egymás ellen kéne mennünk!

Nem kell mindenben egyetértenünk! Nem kell, hogy mindig legyen egy győztes álláspont! Két különböző felfogás megfér szépen egymás mellett. Mindkettő lehet ugyanolyan jó!

Emberek vagyunk, de mindannyian kicsit mások. Különbözőségünkben rejlenek értékeink! Fedezzük fel a különbségeink szépségét is!  

Engedjük meg a másiknak, hogy önmaga lehessen! 

Szeretettel: Szilvi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X