Mondd ki most: szeretlek!

„Szavak, melyek belül rekedtek
Fájdalommal keveredtek.
Ajkaidon némán lógnak
Szívedben mély űrt taposnak.
Az Érzés, mit nem mondtál el
Hatalmas kőfalat emel.
Egyre nagyobb a távolság
Rég elrepült a Boldogság.
Eltelt már több esztendő
A sebet csak mérgezi az Idő.
Cipeled némaságod súlyát
Ám lelked még nem bocsát.
De vigyázz, nem tudod, mikor üt az Óra
S a Sors mikor mondja: „Most már Soha!
Lehet, nem lesz több alkalom
Hogy elmondhasd: „sajnálom”.
Mondd hát ki most: „szeretlek!”
Gyógyulnak majd a lüktető sebek.
Mondd anyádnak, apádnak
Vagy fiadnak, lányodnak
Mondd hát a Párodnak
Vagy egy távoli rokonnak.
Szeretlek! E szó hiányzik csupán
S kisüt a Nap vihar után.
Kisimul majd lelketek
Irányt vált életetek.
Mondd hát ki most: „Szeretlek!”
S az Égből is Áldást hintenek!”

Mindannyiunk életében voltak vagy vannak olyan a szeretteinkkel megélt veszekedések, összezördülések, amik után nem tudjuk, vagy nem akarjuk kimondani a gyógyító szavakat: „Sajnálom.”„Szeretlek.” Sajnos hajlamosak vagyunk túl komolyan venni önmagunkat és vélt vagy valós sérelmeinket. Ilyenkor megkeményítjük szívünket. Bevonulunk a sértődésekkel teli kis csigaházunkban, és ott duzzogunk magunkban. Nyalogatjuk sebeinket, miközben arra gondolunk: „Nem érdemli meg, hogy kimondjam: szeretlek!”, „Ő kezdte, neki kell tehát a békülés első lépéseit megtenni!”

Mindegy ki kezdte! A Szeretet Törvényei egyaránt hatnak rá is és rám is. Mindketten szenvedni fogunk attól az űrtől, amit a ki nem mondott szavak létrehoznak közöttünk. Ráadásul, ahogy múlik az idő úgy érezzük egyre nehezebb kimondani. Egyre nehezebb lesz bármit is mondani. Egyre fájdalmasabb lesz a másik szemébe nézni. Előfordulhat, hogy egyszer csak már nem beszélgettek egymással. Semmiről. Belül, mindkettőtök lelkében, szívében pedig tovább él a történet. Ott keringenek a kimondatlan mondatok. A sok „mi lett volna, ha” gondolat. Bent feszítenek a meg nem élt boldog percek, az elszalasztott szeretetteljes együttlétek, amit az Idő egy pillanatában bezártatok. Ti ketten. Lehet, hogy kicsit belehaltok mindketten. Megáll, megmerevedik körülöttetek minden.

Én úgy vélem soha nem késő! Helyre lehet hozni, meg lehet gyógyítani minden kapcsolatot! Csak túl kell lépni a haragon! Félre kell tenni a (vélt) büszkeséget, és a ketten átélt Szépből, Jóból erőt merítve kimondani: Szeretlek! Nem is a szavak számítanak igazán. A másik megérzi tiszta szándékodat, és kinyitja majd ő is a szívét. Lehet, hogy elsőre csak egy biccentés vagy egy mosoly futja tőle. Nem azért, mert nem akarja kimondani. Most már ő is akarja, csak még ennyit tudott megengedni önmagának. Ne bíráld! Ne várj el tőle többet! Fogadd el! Örülj, hogy újra elindult a szeretet áramlása kettőtök között. Örülj, hogy elindítottad mindkettőtöket a gyógyulás útján. Meglásd, a sebek hamar beforrnak majd!

Soha nem késő kimondani: Szeretlek!

Szeretettel: Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X