Ne siettesd a dolgokat!
Azt üzenik az angyalok, hogy jó irányba haladsz, de ez most nem a cselekvés, hanem a várakozás ideje. Valami még hiányzik ahhoz, hogy a lehető legjobb érkezhessen meg hozzád! Légy türelemmel és figyelj! Figyelj befelé és figyeld a jeleket!
Ahhoz, hogy valami itt, a fizikai síkon megvalósuljon időre van szükség. Van, amikor kevesebb időre, van, hogy többre. Ha siettetjük az események megvalósulását, valójában hátráltatjuk azokat, és önmagunkat is. A sietés, a türelmetlenség mindig egó alapú energia. Higgy abban, hogy folyamatos vezettetés alatt állsz. Isten, Jézus, az Angyalok vezetnek téged, a lehető legjobbhoz vezetnek téged.
Ha valami nem valósul meg bizonyos időn belül, annak több oka is lehet:
- Lehet, hogy amit szeretnél, ahhoz másnak is van kacsolódása, és itt egymást kell, hogy bevárjátok. Például, ha egy másik lakásba szeretnél költözni. Ilyenkor több „tényezőnek” kell összeállnia. Meg kell érkeznie a vevőnek a Te lakásodhoz; amit pedig te szeretnél venni, onnan esetleg ki kell költöznie az ott lakóknak.
- Lehet, hogy tudattalanul blokkolod vágyaid megvalósulását. Érdemes ennek a mélyére nézni, feloldani, meggyógyítani.
- Lehet, hogy valami sokkal de sokkal jobb vár rád! Nem ez a megfelelő számodra. Az angyalok egy jobb lehetőség felé szeretnének terelni téged.
- Lehet, hogy még nem tudsz mindent. Nincs minden, a döntéshez szükséges információ a birtokodban. Ha egy kicsit vársz, megérkezik a „hiányzó láncszem”, a szükséges információ. Előfordulhat, hogy ez által kicsit változtatnod kell az irányon, de biztos, hogy egy jobb végeredményhez vezet el téged.
Bízz az Égi Vezettetésben, és várj!
Mára ez legyen a mantrád: „Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretettel vezetnek engem. A lehető legjobb érkezik hozzám a megfelelő időben.”
Szeretettel: Tóth Szilvia angyalterapeuta