Jó ideje próbáltál megoldani egy helyzetet, de nem sikerült? Pedig Te mindent megtettél, amit csak lehetett? Belefáradtál? Nos, az Angyalok azt javasolják nekünk erre a hétre, hogy adjuk meg magunkat.
Azaz, hagyjunk fel a küzdelemmel, hagyjunk fel azzal, hogy mindenáron meg akarjuk találni a megoldást, hagyjunk fel azzal, hogy egyedül oldjuk meg a dolgainkat. A várva várt eredmény akkor fog bekövetkezni, ha átadjuk gondjainkat, és azok megoldását az Angyaloknak.
Ha átadjuk az események irányítását az Angyaloknak!
Adjunk át nekik minden bennünk lévő érzést az adott problémával kapcsolatban. Adjuk át nekik ellenállásunkat, félelmeinket, fájdalmainkat.
Hogyan tudod ezt megtenni?
-egyszerűen csak mondd el a saját szavaiddal, hogy ‘ezt és ezt a problémát, és azok megoldását átadom most Nektek drága Angyalok!’
–végezhetsz meditációt is: képzeld el, lásd, ahogy a gondjaidat az Angyalok kezébe teszed, és ők elviszik a Fénybe
Lelkünk, az Angyalok, Isten sokkal hamarabb megoldják gondjainkat mint mi magunk!
Sokszor a görcsös akarásunkkal, az irányításvágyunkkal blokkoljuk azt, hogy megszülethessen a megoldás. Hátra kell lépnünk, el kell engednünk, és hinnünk, hogy az Ég egy sokkal de sokkal jobb megoldást tartogat nekünk, mint azt mi valaha is gondoltuk! 🙂
Körülöttünk, bennünk most globálisan is nagy változások zajlanak. Egyfajta újjászületés minden téren.
A Réginek (helyzetek, kapcsolatok, állapotok, Énképek) ami már nem szolgál bennünk meg kell halnia. El kell engednünk ezeket, hogy azzá válhassunk, amik valójában vagyunk! Ezt a változást meg kell élni, és legfőképpen ENGEDNI!
Az Angyalok egy nagy erejű pozitív változást jeleztek az életünkbe. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, tisztítanunk kellett, és elengedni a múltbeli visszahúzó fájdalmakat. Most elérkeztünk a végső ponthoz: hagyjuk, hogy az Angyalok elrendezhessék sorsunkat!
Bízzunk az ő szeretetükben és hozzáértésükben:-)
Csodás napot kívánok Nektek!
Szeretettel: Tóth Szilvia angyalterapeuta