Napi (2021.05.04.) angyali üzenet: ártatlanság

Tóth Szilvia-napi angyali üzenetek-ártatlanság

Mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk, így ebből kifolyólag mindannyian ártatlan, tökéletes Lények vagyunk.

A hétköznapi élet során sokszor nehéz meglátni embertársainkban a Fényt, a Szeretetet, mert erőteljesen az egóra fókuszálunk.

Angyalaink azt kérik ma tőlünk, hogy próbáljunk az egó álcája mögé látni, és meglátni a másikban Isten alkotását. 

A mai napon (és természetesen legyen ez egy folyamatos cél az életünkben) próbáljuk meg elengedni az ítéletet. Az bírálatot önmagunkkal, és másokkal szemben.

Tekintsünk önmagunkra, a másikra is úgy, mint apró botladozó gyermekekre, akik néha tévednek.

Tartsuk észben, hogy minden egyes pillanatban mindenki azt és úgy cselekszi, ahogy az leginkább tőle telik. Abban a pillanatban nem tudott többet, jobbat tenni. A múltja miatt, a benne lévő energiák miatt tette azt és úgy, ahogy. Ne felejtsük el azt sem, hogy mindenki képes változni, fejlődni. Mindannyian folyamatosan tanulunk a “hibáinkból”.

A kapcsolatok gyógyulásában segít, ha figyelembe vesszük a másik nézőpontját is.

Ma add át az Angyaloknak a negatív érzéseidet (akár önmagaddal, akár másokkal kapcsolatos).

A bűntudat energiáját mindannyian hordozzuk magunkban. Istentől való elkülönülés gondolatával egy időben keletkezett bennünk. A bűntudat energiájának rezgése nagyon alacsony, így mágnesként vonzza magához a negativitást minden téren.  Ma lehetőségünk adódik arra, hogy ebből sokat elengedjünk.

Kívánom, hogy ma meglásd Önmagadban ( ha csak egy pillanatra is) azt a Csodát, amit maga Isten teremtett!

Szeretettel: Tóth Szilvia angyalterapeuta

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X