Napi (2021.08.21.) angyali üzenet: öröm

Tóth Szilvia-napi angyali üzenetek-öröm-delfinek

Az öröm az egyik legerőteljesebb energia. Lehetővé teszi számunkra, hogy a lehető legmagasabb szinten megteremthessük jelenünket és jövőnket.

A koronavírus idején is sokat segíthet, ha észrevesszük azokat a dolgokat, amiknek örülhetünk. Nyugodtan végezzünk olyan dolgokat, amik örömöt okoznak számunkra.

Valójában úgy kéne élnünk, hogy az öröm jelen lehessen minden egyes nap az életünkben! Figyeljük csak meg a gyerekeket! Ők még emlékeznek arra, hogy a szeretetből érkeztünk.

Szívük nyitott az adott pillanatra, nyitott az életre. Örülnek minden egyes napnak, örülnek minden egyes pillanatnak. Boldogan és kíváncsian adják át magukat a jelen eseményeinek.

Próbáljunk meg újra mi is örülni az élet apró dolgainak, szépségeinek.

A gyerekek még egy tiszta, boldog, ősi biztonságban élnek. Erre mi, felnőttek is képesek vagyunk, csak az idők során elfelejtettük.

Ahogy a szülők képesek megteremteni ezt  a boldog, felhőtlen, örömteli légkört a gyerekek számára, úgy, nekünk az Istenbe, az Angyalokba, az Univerzumba vetett hit képes ugyanezt megtenni.

Ha hiszünk abban, hogy csakis Jó dolgok történhetnek velünk, ha hiszünk abban, hogy minden értünk történik, minden a javunkat, a „fejlődésünket” szolgálja, akkor ki tudjuk nyitni önmagunkat  a boldogság megtapasztalása felé. Higgyük el, az Élet értünk van!

Ha az öröm állapotában vagyunk, akkor elhisszük, hogy bármi megtörténhet!

Ilyenkor letesszük  a bennünk lévő gátakat, az önkorlátozó hiedelmeket. Ebben az állapotban tisztán tudunk kommunikálni az Angyalokkal. Az öröm állapotában képesek vagyunk könnyedén, gyorsan bevonzani mindazt az életünkbe, amit csak szeretnénk.

Ha örülünk, akkor újra az egyetlen, valós időben, a Jelenben vagyunk.

Te mikor és minek örültél utoljára? Írd össze azokat a dolgokat,tevékenységeket amik számodra örömet okoznak. Ezek közül igyekezz legalább egyet megtenni ezen a héten. Meglátod, mennyire meg tudja változtatni a napodat egye-egy ilyen örömteli pillanat!

A csodák tanítása szerint az öröm és a szeretet valójában egyek. Az öröm energiája a szeretetből fakad.

Kérd az Angyalok segítségét, hogy nyissák meg szívedet újra az öröm állapota előtt, és gyógyítsák meg életed minden egyes öröm nélküli területét!

Örömteli, varázslatos napot kívánok Nektek!

Szeretettel: Tóth Szilvia angyalterapeuta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X