Napi (2021.08.29.) angyali üzenet: légy szeretettel teli és egyben határozott!

Tóth Szilvia-változás-Vesd le régi Önmagadat!

Sokakban téves kép él a szeretetről. Azt hiszik, szeretetteljesnek lenni azt jelenti, hogy mindent el kell néznünk másoknak, bármit megtehetnek velünk.

Ez nem így van. Ha szükséges, igenis meg kell húznunk a határainkat, ki kell állnunk önmagunk, az igazunk mellett.

Arra biztatnak bennünket az angyalok, hogy  a konfliktusainkat kezeljük őszintén és szeretettel. Tehát közöljük másokkal őszintén az érzéseinket,  a gondolatainkat, a szükségleteinket. Legyünk őszinték önmagunkkal, és másokkal.

Ha nem érzünk magunkban elég erőt, bátorságot ahhoz, hogy képviseljük önmagunkat, akkor kérjük az angyalok segítségét.

Egyrészt ők fel tudnak bennünket tölteni erővel, másrészt el fognak vezetni bennünket azokhoz az emberekhez, tanfolyamokhoz, könyvekhez, akik, amik segítségével növelni tudjuk az önbizalmunkat.

Az Angyalok azt „kérdezik” tőled, hogy mostanában hol érezted magadat áldozatnak?  Akkor tudod ezt a helyzetet helyrehozni, ha egyenesen szembenézel vele. Aztán tisztán kinyilvánítod szükségleteidet és elvárásaidat.

Mindig mondj igazat önmagadnak és másoknak.

Ez a helyzet lehetőséget teremt számodra a fejlődésre!

 

Erővel, és szeretettel teli csodás napot kívánok Nektek!

Tóth Szilvia angyalterapeuta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X