Napi (2022.08.02.) angyali üzenet: értékeld az utat, amit megtettél!

Tóth Szilvia-napi angyali üzenetek-Szeretet Szárnyain-fejlődés

Ezt  a üzenetet elismerésképpen küldték az angyalok.

Ők mindent látnak. Látják, mi minden megteszünk naponta önmagunkért, a saját fejlődésünkért, társainkért.

Sajnos sokszor hajlamosak vagyunk összehasonlítani másokkal önmagunkat. Ebből pedig mindig vesztesként kerülünk ki. Ezután leértékeljük önmagunkat.

Gyakran csak előre tekintünk, és elfog az az érzés bennünket, hogy „Már rég nem itt kéne tartanom.” Ez az energia is egy lefelé irányuló spirálba húz bennünket.

Az angyalok arra figyelmeztetnek most , hogy álljunk meg egy kicsit, tekintsünk vissza.

Lássuk honnan indultunk, lássuk az utunkba belefektetett energiát, kitartást, lássuk az értékeinket. Lássuk az elért sikereinket. Lássuk, hogy mennyit tettünk másokért.

Ez az üzenet olyan, mint egy Égi Bizonyíték számunkra. Jó úton vagyunk, a fejlődésünk folyamatos, még akkor is, ha mi lassúnak érezzük. 🙂

Ahhoz, hogy tovább tudjunk menni, még jobban ki tudjunk teljesedni, szükség van arra, hogy időként megálljunk, visszanézzünk, értékeljünk, és ünnepeljünk.

A mai nap tarts egy pihenő, összegző, ünneplő napot.

Az online angyalműhelyeim utolsó napja mindig az összefoglalásé, az ünneplésé. Tedd most te is ezt! Gondold át az elmúlt hónapjaidat, akár éveidet, lásd meg önmagad értékét, fejlődését. A mai nap ünnepeld meg azt, hogy ide eljutottál. Ünnepeld, hogy itt tartasz most. Megünnepelheted magát az utat, mindazt a fejlődést, amit hozott, a saját magad által beletett munkát, azt a sok értéket, amit közben létrehoztál, mindazt, ahogy a társaidnak segítettél.

Légy büszke önmagadra! Légy hálás önmagadnak! Csakis a saját életedet nézd, ne hasonlítsd magadat senkihez. E földi létben mindenki máshonnan indul, más leckéket kell megtanulnia. Mégis mindenki a maga egyedi módján hozzájárul a világunk gyógyulásához.

Lásd a csodát, ami te magad vagy! Csodálatos vagy! Az angyalok köszönnek mindent, amit ez ideig megtettél!

Szeretettel : Szilvi

 

Ha tetszett a poszt, és úgy érzed, másnak is szüksége van a mai napi angyali  megerősítésére, megköszönöm, ha megosztod.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X