Pünkösd.-Lépj kapcsolatba a Szentlélekkel!

„A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.

A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás...” Ezt írja a Wikipédia a pünkösdről.

A Szentlélekkel azonban nem csak azok találkozhatnak, akik vallásosak, akik keresztény hitben élnek. A Szentlélek ott van mindannyiunkban, Isten szeretetének közvetítőjeként. Ott lakik minden emberben, és a nap minden egyes percében szól hozzánk. Vezet bennünket önmagunk, a szeretet, Isten felé. Szentlélek egy hidat képez az emberek között, egy hidat, amely szívtől szívig áramol, amelyen keresztül megláthatjuk a másikban a testvérünket, és Istent.

Éreztétek már Isten, a Szentlélek vagy az Angyalok jelenlétét magatokban, körülöttetek? Éreztétek már azt valamilyen ügyben, hogy vezetnek benneteket?

Amikor egyértelműen jönnek a dolgok, a lépések szépen egymás után. Nem te találod ki, egyszerűen érzed belülről, hogy mit kell tenned, merre kell menned. Amikor nem az eszeddel gondolkozol, hanem a szíveddel, a lelkeddel. Egyszerre félelmetes, és csodálatos is egyben. Mintha valami nagy egységnek lennél a része. Érzed, tudod, hogy Valaki szeretettel vezet téged. Ez a Valaki többet tud, mint te, sőt, Ő mindent tud. Ez a Valaki már mindent elrendezett, megszervezett. Valójában már minden kész, minden a helyén van, minden rendben van. Ijesztő lehet az érzés, hogy mennyire parányi vagy, ugyanakkor egy semmihez nem fogható biztonságot is ad. Egy megingathatatlan, összetörhetetlen, kikezdhetetlen biztonságot, amiben béke és szeretet van. Amiben feloldódsz, amiben megpihensz, amiben haza térsz.

Nekem ehhez hasonló érzés, amikor hagyom, hogy az Égiek vezessenek engem. Ezekben a pillanatokban élünk igazán. Itt a Földön az a feladatunk, hogy visszataláljuk Istenhez, rátaláljunk önmagunkban a szeretetre, túllépjünk az egónkon. Ekkor tudjuk élni azt a csodálatos életet, amit Isten szán nekünk. Isten azt szeretné, hogy boldogságban, bőségben, egészségben éljünk. Erre az útra vezet bennünket a Szentlélek, ha figyelünk rá.

A Szentlélekkel bármikor kapcsolatba léphetünk. Szól hozzánk a szívünkön keresztül, üzenhet az álmainkban, Ő lehet a Belső Hangunk, érzéseinken keresztül súghat nekünk, vagy akár szólhat hozzánk egy barátunk által is.

Ha eddig még nem kerültél közelebbi kapcsolatba az Angyalokkal, a Szentlélekkel, ez a hétvége talán segíthet benne. Keress egy nyugodt helyet, lélegezz mélyeket, csendesítsd el az elmédet és egyszerűen szólítsd meg őket. Az Angyalokat, a Szentlelket, Istent. Mondd el, hogy mi bánt, miben szeretnéd a segítségüket kérni. Aztán csak várj türelmesen, figyelj, érezz. Ők ott lesznek melletted, és segítenek Neked!

Jöhetnek érzések, gondolatok. Akár konkrét mondatokat is hallhatsz. Érezhetsz finom illatokat, vagy légnyomásváltozást. Mintha egy lágy szellő megérintene. Bizsergés foghat el, libabőrös lehetsz. Előfordul, hogy fehér vagy színes fény szikrákat látsz felvillanni a szemed sarkából. Netán megjelenik az égen egy szív, angyal, szárny alakú felhő, vagy épp szivárványt látsz. Esetleg egy tollpihét veszel észre. Lehet, hogy egy számsort látsz meg valahol. Számtalan módon jelezhetnek az Angyalok neked. Egy biztos, ha melletted vannak szíved csordultig feltelik békével és szeretettel.

Szeretettel: Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

X