„Tavasz Csókja ébresztgeti Lelkemet,
Játszani hívja fáradt Szívemet.
Levetettem nehéz, szakadt gúnyámat,
Harmatcseppben fürdetem önmagamat.
A Szellő lágyan suttog a fülembe,
Természet kéri, gyere és ölelj meg!
A Nap sugarai újra Csodát ígérnek,
Életet adnak az összetört Reménynek!
Körbeölel a végtelen Csend,
Minden rendben fent és lent.
Megnyitom szívemet Önmagamnak,
A megbocsátó Szeretet ad nyugalmat.”
Szeretettel, Szilvi