Munkám során rengeteg párkapcsolati problémával találkozom. Mindegyik egyedi a maga módján, mégis a problémák gyökere sokszor ugyanaz. Általában a nők keresnek fel engem, de érzem és látom, hogy a férfi és a nő is egyaránt szenved.
Miért mennek tönkre a kapcsolatok? Erre nincs általános válasz, de vannak olyan dolgok, amikre, ha figyelünk, sokat tehetünk önmagunk, a párunk, kettőnk boldogságáért. Hiszem, hogy a párkapcsolat –az anyaság, apaság mellett- az egyik legnagyobb önismereti utazás lehet számunkra. De csak akkor, ha tudatosak vagyunk önmagunkra, ha készek vagyunk befelé haladni, sok-sok téves meggyőződésünket elengedni, és valóban meglátni a másikat; tisztán, az egós álarc nélkül. Ez nem kis feladat. Sajnos nem is sikerül mindig.
Az általam tapasztalt eseteknél a kapcsolatok legnagyobb próbatételei a következők voltak:
- Szülői/generációs minták ereje
A kapcsolatban nem csak mi vagyunk benne. Hanem magunkkal hozunk egy batyut, amiben a félelmeink, hiedelmeink, árnyék-énünk, őseinktől hozott meggyőződéseink, mintáink vannak. Mindkettőnknek van ilyen batyuja. A kapcsolat elején csak a jót és a szépet látjuk a másikban. Valójában a „valódi Énjét” pillantjuk meg. Azt a potenciált, ami benne van, amiből felfelé lehet törekedni.
Egy idő után azonban anélkül, hogy észrevennénk, kinyílnak a batyuk, és elkezdjük saját el nem fogadott, meg nem gyógyított én-részeinket a másikra vetíteni. Ilyenkor jönnek az elvárások, a csalódások, a kiábrándulások, amiért a másik nem olyan, amilyennek szeretnénk. Sőt, érezhetjük azt is, hogy mégsem ő az igazi. Nagyon sok pár itt feladja. Azt hiszi itt a vég, nincs tovább. Valami csodálatos, amiben megingathatatlanul hittek, összeomlott, megszűnt.
De van megoldás, csak tenni kell érte! Mindkettőjüknek akarnia kell a gyógyulást. Mert itt kezdődik igazán az utazás. Ha a pár mindkét tagja képes önmagáért tenni, önmagát megismerni, nem szeretett/sérült részeit meggyógyítani, egy még teljesebb, boldogabb kapcsolatban lehet részük egymás mellett.
Ráadásul ebben az esetben hiába lépünk ki a kapcsolatból. Ha nem gyógyítjuk meg önmagunkat, ugyanazt visszük bele egy újabb kapcsolódásunkba, így aztán csak idő kérdése, hogy ugyanazok (vagy hasonló) problémák felbukkanjanak újra.
A legtöbben nem akarnak tenni önmagukért, a kapcsolatukért. ( Persze tisztelet a kivételnek!) Nem képesek kilépni a „másik a hibás” téves nézőpontból. Gyors és instant megoldást akarnak. „Csak bekapom a gyógyszert, és meg is gyógyult minden.” megoldást. De ilyen a kapcsolatok terén nem létezik. Egy ember általában lassan, fokozatosan tud változni. Időre, türelemre, elfogadásra, belátásra, őszinteségre, szeretetre van ilyenkor szükségünk önmagunk felé, és párunk felé is egyaránt.
- Hétköznapok
Bizony, bármennyire is banálisan hangzik, de ahogy szokták mondani a hétköznapok taposómalma felőröl bennünket. Ha nem figyelünk, „bedarálja” a kapcsolatunkat. Nincs időnk, energiánk, erőnk egymásra. Nem figyelünk a másikra, nem nevetünk/beszélgetünk annyit, mint régen. Minden megszokottá, rutinná válik. Egyre távolabb kerülünk egymástól.
Kell, hogy tudatosan szakítsunk időt egymásra. Kell, hogy legyen helye és ideje a közös programoknak, annak, hogy a párunk megoszthassa velünk mindazt, ami benne zajlik, ami őt foglalkoztatja.
- Ha párkapcsolatban/házasságban élünk, nyugodtan hátra dőlhetünk?
Általában a férfiak gondolják úgy, ha megvolt az esküvő, onnantól kezdve nem sok dolguk van a kapcsolattal. Persze, ez nem így van! Egy kapcsolat folyamatosan változik, fejlődik. Vannak benne csodás, napsütötte részek, de vannak benne hullámvölgyek is. Adódhatnak előre nem látott, külső problémák, amiket közös erővel kell megoldani. Egy valódi kapcsolat igazából ott kezdődik, ahol a romantikus filmek a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” jelenettel befejeződnek.
- A párunknak nem az a feladata, hogy boldoggá tegyen bennünket!
Nyilván jól érezzük magunkat vele, megnevettet, boldogok vagyunk mellette. De a saját boldogságunkért a felelősséget magunknak kell vállalnunk, azt nem háríthatjuk át a társunkra. „Ha Ő másmilyen lenne, akkor minden más lenne.” gondolatok önámítások csupán.
Akit meg tudunk változtatni, azok mi magunk vagyunk! Más nézőpontból kell szemlélnünk a dolgokat, másik gondolatokat kell változtatnunk.
Írjunk egy boldogságlistát. Soroljunk fel mindent, ami nekünk örömöt okoz. Aztán tudatosan ezeket a dolgokat, tevékenységeket iktassuk be az életünkbe.
- Valóság és az elvárások..
Vajon mennyire ismerjük a párunkat? Sokszor él bennünk egy kép az Igaziról, és arról, hogy milyennek kéne lennie egy kapcsolatnak, hogyan kéne működnie. Ilyenkor az elvárásainkat ráerőltetjük a másikra és a kapcsolatra. Így aztán egy idő után csalódottnak érezzük magunkat.
Sokkal jobban tennénk, ha elfogadnánk, és élveznénk azt, ami van! Ha valóban felfedeznénk a másikat, ha megnyitnánk magunkat a jelen teljes megtapasztalásának, ajándékainak.
- Félünk szeretni…
Sajnos sokszor tapasztalom azt, hogy korábbi csalódások miatt, nem merjük újra megnyitni a szívünket, nem merünk újra bízni/hinni/szeretni. Így ugyan egy részről védjük magunkat egy újabb lehetséges csalódástól, de sok Jótól meg is fosztjuk önmagunkat. Van úgy, hogy félünk mindattól a fénytől és szeretettől, amit a másik adhat nekünk. Félünk meglátni tiszta fény-önmagunkat a kapcsolatban. A félelem/ a fájdalom útját járva elfutunk a szerelem elől.
A menekülés/elbújás helyett dolgozzunk önmagunkon, próbáljuk a régi sebeket begyógyítani, és szépen fokozatosan a hitünket, bizalmunkat újra felépíteni.
- Gyermek születése
Egy gyermek érkezése hihetetlen sok örömöt, boldogságot, pozitív irányú fejlődést hozhat a szülőknek. Mindezek mellett azonban bármilyen furcsának is hangzik, hatalmas terhet ró (hat) a kapcsolatra. A gyermek születésével egy időben megszületik egy anya és egy apa is. Ha addig nem dolgoztunk önmagunkon, akkor a családi mintáink automatikusan bekapcsolnak. A kettőből hirtelen hárman lettünk. Már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt, minden megváltozik. A szülői szerepeink mellett újra rá kell találnunk női/férfi mivoltunkra. Ez inkább a nőknek okoz több gondot.
A változásokhoz, az átalakuló önmagunkhoz, társunkhoz igazodva kialakulhat egy új, csodás egység.
Hiszek a szeretetben, a szerelemben. Hiszek abban, ha mindkét félben megvan a másik, a kapcsolat iránti elköteleződés, a gyógyulás iránti vágy, akkor közös erővel képes a pár a problémákat megoldani, a változásokon közös erővel békében és szeretetben könnyedén túljutni.
Szeretettel: Szilvia
Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod!
Várlak a facebookon is: itt.
😇❤🌞